Connect with us

technokrata

Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők

u8_child-phone

Kütyük

Speciális SIM-kártyával védhetik meg gyermekeiket a telefonos zaklatástól a szülők

A Vodafone hálózatán futó Bemilo nevű rendszer olyan szolgáltatást kínál a szülőknek, amelynek révén megakadályozhatják, hogy a gyerekek az interneten szörfözzenek, szöveges üzeneteket váltsanak, vagy telefonáljanak bizonyos órákban.

A mobiltelefon-alkalmazásokkal ellentétben ezt a szolgáltatást nem fogják tudni kikapcsolni a gyerekek – olvasható a BBC oldalán .

A szolgáltatás segíthet mind a szöveges, mind a hívás formájában érkező mobiltelefonos zaklatás kivédésében. A szülőknek csupán meg kell vásárolniuk a SIM-kártyát tartalmazó “biztonsági csomagot”, majd a gyermek telefonjára való telepítést követően, a havi 2,95 fontnál – nagyjából ezer forintnak megfelelő összegnél – kezdődő díj ellenében már nyomon is követhetik a gyerekek mobiltelefonjának mindennapjait.

“Engedélyezhetnek és elutasíthatnak bizonyos hívásokat, illetve beállíthatják, hogy a készülék hány napot üzemeljen a héten” – mondta Simon Goff, a hálózat alapítója és vezetője. Mint hozzátette: amennyiben a szülők szeretnék kikapcsolni a gyermekük mobiltelefonját az iskolai tanórák idejére, akkor azt könnyedén megtehetik az otthoni számítógépükről egy weboldalon keresztül.

A szolgáltatás révén a szülők és a gyerekek bármikor kapcsolatba léphetnek egymással. A felnőttek emellett elolvashatják a gyerekek szöveges üzeneteit, és letilthatják az általuk károsnak ítélt internetes oldalakhoz való hozzáférést. Ezáltal kivédhetővé válnának a gyerekek körében népszerű késő éjszakai internetes kalandozások is. (MTI)



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek