Connect with us

technokrata

A Samsung megelőzte a Nokiát

ko2

Dotkom

A Samsung megelőzte a Nokiát

A Samsung lett a világ legnagyobb mobilgyártó vállalata, a Nokia 14 év után trónfosztottá vált.

A finn Nokia 1998 óta a világ legnagyobb mobilgyártója volt, a szó minden értelmében, de a Samsung nehéz munkával, de 2012-re elérte, hogy ez a cím az övé legyen. A dél-koreai gyártó pontosan ugyanazt tette a Nokiával, amit 1998-ban a finn cég tett a Motorolával, vagyis egyszerűen több telefont adtak el, mint a korábbi listavezető vállalat.
A Sammy az elmúlt piaci negyedévben 93.5 millió készüléket adott el, ennek közel a fele (44.5 millió készülék) okostelefon volt, ami a világ össztelefonértékesítésének mintegy negyede volt (25.4%), vagyis négyből egy ember biztosan valamilyen Samsung készüléket vásárolt az elmúlt három hónapban. Ez a 25.4 százalék pont arra volt elég, hogy megelőzze a negatív bevételt produkáló Nokiát a Samsung, bár picit árnyékolja a képet, hogy a Nokia is rengeteg készüléket adott el az elmúlt három hónapban és a tortából 22.5%-os szeletet tudott magának kivenni a maga 82.7 millió darab eladott telefonjával.

Immár történelem, de az okostelefonok előtti korszakban, 2006-ban a Samsung a harmadik helyen állt a mobilversenyben. Első sikerdarabjuk az erősen iPhone másolatnak tűnő Galaxy S volt, mely miatt számtalan per volt az Apple és a Samsung között (sőt, ahol tudnak, a mai napig betartanak egymásnak). A Samsungnak nem volt nehéz dolga megalkotni a Galaxy S-t, ugyanis számos alkatrészt a dél-koreai vállalat gyárai szállítottak az Apple-nak és szállítanak ma is. Ma viszont a Samsung már önálló lábra állt az okostelefonok piacán, csupán a kezdőlökést kellett megadni neki.

Ha már az okostelefonoknál járunk, érdemes megemlíteni, hogy a piac ezen szegmensében már rég ki volt ütve a Nokia az első helyezésből, ugyanis az Apple az iPhone-nal minden versenytársát maga alá gyűrte egészen mostanáig, ugyanis ma már itt is a Samsung az abszolút első, mert míg a Nokia 11.9 millió okostelefont adott el az elmúlt piaci negyedévben (2012Q1), az Apple pedig 35.1 millió iPhone-t, addig a Samsung 44.5 milliót. Ami szintén említésre méltó, az az a tény, hogy a Samsung még több okostelefont fog értékesíteni a közeljövőben, ugyanis a Galaxy S III hamarosan bemutatásra kerül (és gyors bevezetésre), melyre már mostanáig több mint tíz millió előrendelés érkezett, az új iPhone-nak meg egyelőre se híre, se hamva, így nincs olyan indukció, ami megugrasztaná az Apple eladási adatait szemben a dél-koreai manufaktúrával.

A Nokia tehát egyelőre minden piaci fronton veszíteni látszik, és bár egyre népszerűbb Amerikában a Lumia 900, ez azért még kevés egy első hely megszerzésére. Persze a finn gyártó folyamatosan keresi az új piacokat, mint ahogy a világ legolcsóbb dumptelefonjával is azt teszi, melyet kifejezetten a harmadik világ számára fog a piacra dobni. Egyes piaci pletykák szerint egyáltalán nem véletlen a sok szoftverhibás Lumia, ráadásul annak a hibajavításait sem kapkodták el Redmondban. Az ok-okozat kitalálását pedig Önökre bízzuk. Mindenesetre egy korszak véget ért egy vállalat számára és innen nehéz visszatalálni a hegytetőre.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek