Connect with us

Hirdetés

technokrata

Samsung Cloud és Galaxy S III – Együtt jár a két jó barát

Dotkom

Samsung Cloud és Galaxy S III – Együtt jár a két jó barát

Lapértesülések szerint a koreai gyártó egyszerre mutatja be csúcskészülékét és felhő-alapú szolgáltatását.

A koreai Maeil Business nevű újság megszellőztette, hogy a Samsung valószínűleg egy időben mutatja be a felhő-alapú adattároló szolgáltatását és a várva várt, milliószor előrendelt csúcsmobilját, az SGS3-at, méghozzá a május harmadikai londoni Samsung Mobile Unpacked eseményen. Az újság állítása szerint a Samsung korlátlan tárhelyű szolgáltatást is fog nyújtani, méghozzá jóval kevesebb megkötéssel, mint az iCloud. Azt is tudni vélik, hogy az S-Cloud egyik szolgáltatása a VOD-tároló lesz, vagyis Video on Demand, mely során a felhőben közvetlenül elérhetőek lesznek a filmek (no meg zenék) és azokat meg is tekinthetjük (hallgathatjuk) majd a Sammy készülékein (persze némi pénzért cserébe). A lap értesülései szerint a Samsung a Media Solution Center (MSC) fejlesztésének érdekében felkérte a Microsoftot, a KT-t (koreai mobilszolgáltató) és az Amazont, hogy dolgozzanak együtt egy közös infrastruktúra kiépítésében. Így elképzelhető, hogy az MSC témája maximum érintve lesz majd a londoni sajtóeseményen.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés