Connect with us

technokrata

Samsung: okostelefonok hölgyeknek

lafleur1

Kütyük

Samsung: okostelefonok hölgyeknek

Az igen népszerű La Fleur sorozatban egyre inkább helyet kapnak az intelligens és a dupla SIM-es mobilok is.

A Samsung La Fleur mobiljai eddig nem feltétlenül tudásukkal, sokkal inkább virágmintás burkolatukkal hívták fel magukra a figyelmet – természetesen első sorban a gyengébbik nem képviselőiét.
A helyzet azonban igencsak változni látszik, ugyanis az új szériában az alapmodelleken túl, immár okosteleofnok is helyet kaptak. Ott van rögtön a közelmúltban debütált Wave Y, amely a Samsung egyelőre még kevésbé népszerű bada rendszerét futtatja, illetve a most megjelent Galaxy Ace La FLeur, amely pedig az Android rendszert favorizálja. Utóbbi már alapkivitelben is igen komoly sikernek örvendett – különösen fehér színű hátlapjával – így nem kérdéses, hogy ez a változat is jó eladási adatokat hoz majd a koreai gyártónak. Kell is persze ez a kategória, hiszen a hölgyek is egyre inkább érdeklődnek a nyílt operációs rendszerű mobilok iránt, azonban kifejezetten nekik szánt készülék még aránylag kevés akad.

Persze a Samsung gondolt a hagyományos alaptelefonok kedvelőire is, hiszen a két másik La Fleur újdonság már nem okostelefon. Ezzel együtt a C3322 egyébként ugyancsak kuriózum, hiszen a normál kialakítású készülékek közt mostanában talán még ritkábbak a női telefonok, mint az okos mobilok között. Ha pedig mindehhez hozzávesszük azt is, hogy ez a típus ráadásul egyszerre két SIM kezelésére is képes, akkor ez még fokozottabban igaz.

Ami a C3520-as modellt illeti, az leginkább kialakítását tekintve meglepetés, hiszen a kettéhajtható forma egy ideje már teljesen kiment a gyártói divatból. Utóbbi egyébként emellett kedvezőbb árfekvésével igyekszik hódítani. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy a C3520 La Fleur körülbelül 26 darab ezresért érhető el, a  C3322 La Fleur aluról súrolja a 30 ezres árhatárt, míg a komolyabb Galaxy Ace La Fleur valamivel 70 ezer forint felett nyitott a közelmúltban – egyelőre az orosz piacon.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd