Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kreatív játéktervezési pályázatot hirdetett a MOME

Dotkom

Kreatív játéktervezési pályázatot hirdetett a MOME

Országos játéktervezési, játékfejlesztési pályázatot hirdetett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem “1359 cm3? Agyalj rajta!” címmel, a kiírásra tárgyi formában előállított, vagy okostelefonra, táblagépekre telepíthető játékszoftverek terveit is várják.

A MOME és az Országos Főépítészi Iroda közös pályázatának 1359 köbcentiméter címe kettős értelmű: egyrészt az emberi agy térfogatára, másrészt a beadandó játéktervek maximális méretére utal: olyan terveket várnak, amelyek méretei “az emberi agy átlagos térfogatát nem haladhatják meg”. A versenyen még nem publikált, kreatív, logikai, készségfejlesztő játékok vagy játékszoftverek terveivel lehet nevezni – adta hírül közleményben az egyetem.
A hiánypótló tematikájú kiírás célja olyan új játékok tervezése és fejlesztése, amelyek kreatív kihívást jelentenek, ugyanakkor szórakoztatnak, jókedvre hangolnak és elgondolkodtatnak, miközben közvetítik a játék örömét – olvasható a kiírásban. A pályázat fődíja bruttó kétmillió forint, ezen felül a MOME és a médiatámogató hg.hu építészeti és dizájn portál 400-400 ezer forint különdíjjal jutalmazza az általuk legjobbnak ítélt munkákat.

A pályázat részben nyilvános, részben meghívásos. Egyénileg vagy alkotói csoportban is részt lehet venni. A beküldött pályaműveket egy öt főből álló, a szakma jeles képviselőit magában foglaló szakmai testület értékeli.Egy pályázó több tervet is benyújthat, a regisztráció határideje február 15. Részletes pályázati információk a MOME honlapján olvashatók.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés