Connect with us

technokrata

Teszt: Nokia 701 – Belle szeret

nokia_701_overview_silver_light

Kütyük

Teszt: Nokia 701 – Belle szeret

A Nokia 701 első és talán második ránézésre is átcímkézett Nokia C7-nek tűnik, ennél azonban többről van szó.

Mikor megérkezett hozzánk a Nokia 701, mint régi ismerőst köszöntöttük, pedig valójában akkor láttuk először. Ennek oka, hogy felületes szemlélő számára egyszerűen csak egy átcímkézett Nokia C7-esnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az, bár a formai egyezések miatt az összehasonlítás elkerülhetetlen, még ha a műszaki tartalmat jelentős mértékben frissítették is a Nokia mérnökei.

Csomagolás, tartozékok

A kötelező tartozék ellenőrzésével rögtön meg is kezdhetjük a Nokia 701 és Nokia C7 összehasonlítást. A szintén 100%-ban újrahasznosítható alapanyagból készült doboz tartalmaként megkapjuk magát a készüléket (és akkumulátorát), amit energiatakarékos micro USB töltővel és sztereó headsettel toldottak meg. A trendhez igazodva, de a C7 csomagtól eltérően nem kapunk adatkábelt, valamint memóriakártya sem jár a 701-hez, de azt igazából már a korosabb hasonmásához sem pakoltak külön, és az igazsághoz hozzátartozik persze, hogy a beépített 8 GB mellé nem is lehet feltétlen igény a felhasználók többsége számára.

Méret, tömeg, külső

A Nokia 701 készülék 117,2 x 56,8 x 11 mm, akkumulátorral együtt pedig 131 g. Az eltérés a C7-hez viszonyítva 1-1 milliméteren belül marad, és a tömege is mindössze egyetlen grammal több, aminek tisztázása után akár elő is vehetjük a „keresd meg a két kép közötti különbségeket” játékot, de túl sok sikerélményre ne számítsunk, a találatok száma elenyésző lesz:

 

Balra a Nokia C7, jobbra a Nokia 701

Ezen a ponton azonban szeretnénk eloszlatni azokat a feltételezéseket, hogy esetleg a rosszindulat vezérel minket, mikor ezt a házon belüli koppintást ilyen hangsúlyosan felemlegetjük. Ehelyett kijelentjük, hogy a Nokia C7 és Nokia 701 modellekkel nem is történhetett volna talán jobb dolog, mint hogy klónok lettek. A formával és készülékházzal maximálisan meg voltunk elégedve a C7 esetében, így erről az oldalról kár lett volna, ha egy ennyire eltalált készülék a kelleténél hamarabb tűnt volna el a színről, a másik oldalról pedig hálás feladat a 701 számár egy ilyen testbe költözni.

Felhasználói szempontból teljesen ideálisak a paraméterek, vékony, de masszív, nem túl nagy vagy túl nehéz, zsebben is kényelmesen hordható, főként azért, mert a telefon sarkai ívesek, valamint a kamera és a gombok is mind süllyesztettek, így nem akadhat bele semmibe. Részletesebben megvizsgálva a készüléket az előlapon három fizikailag is létező (nem érintős) gombot találunk: a hívásfogadó és hívásbontó gombok között helyezkedik el a menü/vissza gomb. A hangerő, billentyűzár és kamera gombok a Nokia 701 egyik oldalán, míg a másik oldalon a régi típusú Nokia töltő csatlakozója kapott helyet. Alulra mindössze a mikrofon, míg felülre bekapcsoló gomb, a 3,5 mm jack aljzat, valamint a micro USB került. Kamerából jutott előre és hátra is.

Az előbbi felsorolásból külön kiemelendő, hogy kapunk dedikált hívásfogadó és hívásbontó gombokat, valamint a billentyűzár is lehető legjobb verzió felhasználó szempontból: egy könnyen kitapintható, egyértelműen kezelhető recés csúszka gomb.

A Nokia 701 nem csak ergonómiailag, de anyaghasználat terén is követi a bevált minőségi utat, jelentős mértékben felhasznált fém és hibátlan hézag- és recsegés mentes összeszerelés jellemzi a burkolatot. Színek közül a Nokia 701 esetében is három közül választhatunk, a hivatalos elnevezések szerint: világos ezüst, sötét acél és ametisztlila, melyek filozófiájukban megegyeznek a C7 színeivel, ott szintén volt egy világos (jégszürke),egy sötét (szénfekete) és egy színes (mahagónibarna).

Műszaki tartalom

Az összehasonlítás folytatásaként a Nokia 701 (http://www.nokia.hu/termekek/teljes-kinalat/nokia-701) és Nokia C7 (http://www.nokia.hu/termekek/teljes-kinalat/nokia-c7-00) pontos specifikációját megtaláljuk a gyártó hivatalos oldalán.

Néhány közös paramétert kiemelve, mely mindkét készülékre jellemző: 3,5” 16:9 nHD (640×360) kijelző, 8 megapixeles kamera HD minőség 720p felbontással, gyorsulásmérő, környezetifény-érzékelő, WLAN b/g/n, Bluetooth 3.0, GPS, Flash Lite 4.0, dedikált grafikai processzor a 3D grafikát lehetővé tevő OpenGL 2.0 támogatással, NFC, FM transmitter. Alap tárhelyben sem szűkölködnek a készülékek, egyaránt 8 GB-ot tartalmaznak, amit maximum 32 GB kapacitású MicroSD kártyával bővíthetünk

Az egyezések után rá is térhetünk az egyébként el nem hanyagolható különbségekre:

– a Nokia 701 processzora 1 GHz-en ketyeg, szemben a C7-es 680 MHz-ével

– a Nokia 701 számára 512 MB RAM áll rendelkezésre, a C7 számára rendelkezésre álló mindössze 256 MB memóriával szemben

– a Nokia 701 IPS-LCD kijelzőt kapott a C7 AMOLED kijelzője helyett

– a Nokia 701 14,4 Mbps maximális adatátvitelre képes a mobilhálózaton, míg a C7 csak 10,2 Mbps-t tudott

– Nokia 701 a 720p videó felvételnél 30 képkockát rögzít másodpercenként, a C7 pedig 25-öt

– a Nokia 701 Symbian Belle operációs rendszert futtat, szemben a C7 Symbian Anna rendszerével

Összegezve a változásokat: a Nokia 701 szebb (mármint a kijelző) és gyorsabb lett, igazodott a C7 óta eltelt idő technikai fejlődéséhez, az előd minden pozitívumának megtartása mellett, de legszembetűnőbb változás az új operációs rendszer lett.

Használat, kezelhetőség

A Nokia 701 tehát immáron a Symbian legfrissebb, Belle nevű változatát futtatja, mely a Symbian Anna törekvéseit sikeresen folytatja a „felhasználóbaráttá válás” útján.

Nagyon jó, hogy kezdőképernyőből immáron annyit állítunk be, amennyire tényleg szükségünk van (feltéve, hogy ez a szám nem haladja meg a hatot), tehát nem vagyunk megkötve, mint a Symbian Anna vagy más operációs rendszerek esetében, hogy „márpedig ennyi kezdőképernyő van és használni is fogod!”, és máshol azokat sem bővíteni, sem kikapcsolni nem lehet közülük. A kezdőképernyőn elhelyezhetünk widgeteket (pl. folyamatos e-mail figyelés, óra, stb.), shortcutokat (programok gyorsindító ikonja) és kontakt (telefonkönyv) bejegyzéseket is. A kezelés nagyon egyszerű és gyors, de ezen túlmenően szebb is lett, a Nokiánál „sikerült megoldani”, hogy az alsó érintőgomb sáv háttere immáron áttetsző, és ráadásul az ikonok téglalapokba sincsenek már zárva, ami jelentősen feldobja a vizuális élményt.

Szintén remek dolog, hogy sikerült végre átvenni a konkurensektől a felső sorból legördíthető vezérlősávot, aminek segítségével – ahogyan más operációs rendszeren már láthattuk – egy mozdulattal aktiválhatjuk az adatkapcsolatot, wifit, bluetooth-t és néma üzemmódot, valamint gyűjti számunkra az értesítések (pl. nem fogadott hívások) listáját, és innen elérhetjük bizonyos futó programjainkat (pl. zenelejátszó, rádió) is.

A menürendszer a megszokott Symbian elemeket és struktúrát tartalmazza, abból is a Symbian Anna esetében bevezetett új ikon típusokat, aki látott és használt már ilyet vagy bármi hasonlót, annak nem fog meglepetést vagy nehézséget okozni, hogy könnyen eligazodjon.

Kellemes meglepetést okozhatnak viszont a beépített „Nokia tippek” alkalmazás tanácsai, mely a telefon megismerésében nyújt komoly segítséget, igyekszik mindig éppen aktuális tevékenységünkhöz kapcsolódóan hasznos információkat szolgáltatni a Nokia 701 lehetőségeinek mind szélesebb kiaknázásában. Ilyen tipp például, mikor a készülék felhívja rá figyelmünket, hogy akár több elkülönített (pl. családi, üzleti) naptárat is kezelhetünk egyszerre, vagy amikor az üzemprofilt egy tárgyalás erejéig módosítjuk, majd visszakapcsoljuk általánosra, akkor ehhez kapcsolódóan buzgón jelzi, hogy a profil módosítást akár automatikussá is tehetjük a naptár bejegyzéshez kapcsolódva. Egyértelműen hasznos funkció. (Ez egyébként már a Nokia C7 esetében is profi módon működött.)

Alkalmazásait tekintve az alaprendszer érdekesebb része többek között a böngésző és levelező-kliens, naptár, Quickoffice irodai csomag, szótár, Adobe PDF, ingyenes Nokia navigációs szoftver, Web TV, rádió vevő és az egyáltalán nem általánosan elterjedt rádió adó (FM transmitter) is. Ezen kívül az Ovi Áruházból bármit beszerezhetünk akár ingyenes formában is a zseblámpa alkalmazástól a 3D játékokig.

Az alkalmazások futtatása amúgy megérne némi optimalizációt még (ami valószínűleg be is fog következni), mivel zökkenőmentes használatról nem feltétlenül beszélhetünk általánosan. Szemben a Symbian Annával, ami 680 MHz-en remek teljesítményt nyújtott, a Symbian Belle 1 GHz-en is meg-megdöccen néha. Mivel ezt a műszaki paraméterek nem indokolják, valamint a Nokia C7 bizonyította már, hogy megy ez másképp is, ezért valószínűleg valóban csak egy későbbi szoftverfrissítéssel korrigálható, múló rosszullétről van szó ebben az esetben.

Szintén megérné kicsit beletúrni a rendszerbe a telefon fotós tudományának szoftveres javítása okán, mert az hihetetlen, hogy a Nokia 701 8 megapixeles kamerája mindössze ennyire legyen képes. Nyilvánvalóan a készülék hangsúlyos részének tervezték a kamerát, hiszen nem csak dedikált gombot kapott, de az extra fényforrásáról kettős LED-vaku is gondoskodik, ehhez képest azonban a fotók minősége erősen megkérdőjelezhető a színek és élesség tekintetében egyaránt.

Összegzés

Valószínűleg nem lesz meglepő konklúzió, hogy a Nokia 701-et is megkedveltük, miután korábban már a Nokia C7-et is nagyra értékeltük. A pozitívumok megmaradtak, a minőség továbbra is felsőkategóriás, de immáron a szoftverről is nyugodtan kijelenthető: nem csak próbálkozik, hanem valóban nagyon jól kezelhető és felhasználóbarát lett a Symbian Belle.

Mivel végig egymáshoz képest vizsgáltuk a Nokia 701 és Nokia C7 készülékeket, így illik az összegzésben is folytatni ezt, főként, hogy a kereskedelmi forgalomban mindkét készülék megtalálható. A Nokia C7 tesztelésekor (2011. augusztus) még másképp állt a forint árfolyama, a C7 ára akkor még úgy tűnt, hogy 50 ezer forint környékén beszerezhető lesz. Az azóta kedvezőtlen változások következtében a C7 ára 60-65 ezer forintra emelkedett, míg a Nokia 701 már 65-70 ezer forint környékén is beszerezhető hálózat függetlenül. Ez alapján, azok számára, akik a közeljövőben tervezték a C7 vagy 701 beszerzését, inkább a 701-es modellt javasoljuk, ezt a relatív minimális árkülönbséget megéri a technikai frissítések sora, és a Symbian Belle.

Leszakadva az elődről, és a jelenlegi versenytársakhoz és piaci kínálathoz viszonyítva szintén megállapíthatjuk, hogy Nokia 701 remek választás, és hű társ lehet a mindennapokban, akár az ergonómiai, akár a funkcionális paramétereit nézzük, de ami újdonság, hogy végre a Symbian Belle esetében az operációs rendszerbe és kezelhetőségbe sem lehet belekötni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Nokia 701

  Megjelenés éve: 2011
  Pro:  
  - nagyon eltalált külső, ideális méret, jó kezelhetőség
  - Symbian Belle operációs rendszer barátságos
  - FM transmitter nagyon jó
  - nagyon jó kijelző és hangminőség
 
  Kontra:  
  - kamera gyenge
  - nincs HDMI csatlakozó
  - néha megakad a szoftver 5-7 másodpercig
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 3,5"
  • kijelző felbontása: 640 x 360 pixel"
  • kijelző típusa: IPS-LCD, 16millió szín"
  • eszköz mérete: 117,2 x 56,8 x 11 mm
  • tömeg: 131 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: 1 GHz
  • memória: 512 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: 3,5 jack, microUSB és vékony Nokia csatlakozó
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 8 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p felbontás, 30fps
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900, GPRS, EDGE, HSDPA max 14,4 mit/s
  • WiFi: IEEE802.11 b,g,n UPnP támogatással
  • Bluetooth: Bluetooth 3.0
  • GPS: van
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Symbian Belle
  • spec. szoftverek: Quickoffice csomag előtelepítve, FM transmitter szoftver
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: Beszélgetési idő (maximum): GSM: 17 óra 3G: 6 óra 45 perc, készenléti idő (maximum): GSM: 504 óra 3G: 551 óra
  • tapasztalat: 3 napot bír
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Technokrata a Face-en

Tesztek