Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olcsó okostelefonokat hoz ki a Nokia és a Samsung

Nokia 600, 700, 701

Kütyük

Olcsó okostelefonokat hoz ki a Nokia és a Samsung

A világ két legnagyobb mobiltelefon gyártója olcsó okostelefon modelleket mutatott be szerdán.

A Reuters hírügynökség értesülése szerint a felső kategóriás okostelefon piacon már uralkodó pozíciót szerzett amerikai számítástechnikai vállalat az iPhone 4 egy olcsóbb változatának piacra dobására készül.

A Samsung négy új modellel gyarapította Galaxy készülék családját (Galaxy W, M Pro, Y, Y Pro) , a Nokia pedig három (600, 700, 701) új okostelefon készülékkel bővítette kínálatát, melyek saját Symbian operációs rendszerének egy újabb, Symbian Belle névre hallgató változatával futnak.

Samsung Galaxy W és M Pro

Samsung Galaxy W és M Pro

“Az okostelefon gyártók egyre lejjebb ereszkednek a modellek ranglistáján, hogy tömegcikkekkel célozhassák meg a széles vásárlóközönséget, elsősorban Kínában és Indiában” – mondta Lee Seung-woo, a Shinyoung Securities piaci elemzője. “Törvényszerű piaci trendről van szó, ami egyúttal azonban a haszonkulcsot is csökkenti, tehát csak néhány nagyobb gyártó maradhat fenn.”

Nokia annak ellenére is a Symbian operációs rendszer mellett döntött új olcsó okostelefon modelljeinél, hogy már bejelentette annak leváltását a Microsoft mobil operációs rendszerére. “A Symbian egy újabb verziójának alkalmazása az olcsó Android készülékek felé tett megfelelő lépés, a Nokiának azonban meg kell győznie mind a hálózat üzemeltetőket és a fejlesztőket, mind pedig a felhasználókat arról, hogy van még a Symbian operációs rendszernek jövője” – mondta a CCS Insight elemzője, Geoff Blaber.

Samsung Galaxy Y és Y Pro

Samsung Galaxy Y és Y Pro

Az olcsó okostelefonok piacát – ahol jellemzően a hálózati szolgáltatók ingyen adják a készüléket egy-két éves hűségnyilatkozat fejében – a Nokia és a Samsung uralja, de részesedésüket egyre erőteljesebben szorongatják más gyártók, a ZTE Corp., a Huawei Technologies és más, márka nélküli készülékgyártók.
A Samsung előrejelzése szerint 2015-re a 200 dollár alatti “olcsó” okostelefon modellek teszik majd ki a teljes okostelefon piac több mint felét, szemben a tavalyi 16 százalékkal. A piaci növekedés nagyobb részét a feltörekvő térségek adják majd, ahol a haszonkulcs is lényegesen alacsonyabb a fejlett piacoknál.

Nokia 600, 700, 701

Nokia 600, 700, 701

A dél-koreai vállalat az Apple legnagyobb riválisa az okostelefon piacon, eladásai alig egymillióval maradtak el a második negyedévben az Apple 20,3 milliójától. A Google Android 2.3-as verziójú operációs rendszeren futó új Galaxy modellcsaládot a jövő héten a németországi IFA szórakoztató elektronikai vásáron mutatja be a Samsung. Az első Galaxy modellt 2010 júniusában mutatta be a Samsung, melynek második verziója, a Galaxy II idei áprilisi bemutatása óta már több mint 5 millió példányban kelt el.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés