Connect with us

technokrata

Mégegy T-Mobile

htc-desire-hd-uk-headed-to-t-mobile_1

Kütyük

Mégegy T-Mobile

Megváltoztatta márkanevét vasárnaptól az egyik legnagyobb lengyel mobiltelefon-szolgáltató, az Era, amely ettől kezdve T-Mobile néven folytatja tevékenységét.

A T-Mobile tájékoztatása szerint az új márka bevezetése az ügyfelek számára semmilyen kellemetlenséggel vagy hátránnyal nem jár. Az átállás költségei mintegy 100 millió zlotyra (kb. 7 milliárd forint) rúgnak.

A lengyelországi T-Mobile hálózat a “T” logót és a “Percek, amelyek összekötnek” jelmondatot fogja használni. A következő hetekben lezajlik az Era több mint ezer lengyelországi üzletének és szalonjának hozzáigazítása a T-Mobile szabványaihoz és a márka vizuális megjelenésének világméretű bemutatása.

A T-Mobile már beindította új honlapját, amelyre automatikusan átirányítják a látogatókat az eddigi internetes oldalról. Az érdeklődők itt megtalálhatják a szolgáltatásokról, termékekről, hatósugarakról, egyebekről szóló tájékoztatást, az eddigi Era-kínálatra vonatkozó információkkal együtt.

Az Era-val június 5-ig kötött valamennyi szerződés a T-Mobile márkanévre történő áttérés után is érvényben marad.

A T-Mobile lengyelországi megjelenésével egyidejűleg új és nagyon kedvező hazai és roaming-szolgáltatásokat kínál. Az Európai Unió egész területén a lengyelországi percdíjért lehet telefonálni, vagyis percenként 30 groszyért (2,10 forint). Ezenkívül a T-Mobile ügyfelei az EU tagországaiban nagyon kedvező áron férhetnek hozzá az internethez is.

A Deutsche Telekomhoz tartozó T-Mobile lengyelországi szolgáltatója az 1995 óta működő Polska Telefonija Cyfrowa (Lengyel Digitális Telefónia – PTC) cég lesz. Ennek társalapítója és jelenlegi egyedüli tulajdonosa a Deutsche Telekom. A T-Mobile mellett a PTC üzemelteti a Heyah hálózatot is Lengyelországban, és ugyanez a cég kezdte el elsőként 1996-ban a mobiltelefon- és
digitálistechnológa-szolgáltatást.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek