Connect with us

Hirdetés

technokrata

Nem lesz negyedik mobilszolgáltató

Kütyük

Nem lesz negyedik mobilszolgáltató

A mobiltelefon-piac versenyélénkítése, valamint a szélessávú internet-lefedettség növelése érdekében 2008 októberében meghirdetett pályázatok részeként a negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázati eljárást a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) az állami vagyonnal való felelős gazdálkodás követelményének szem előtt tartásával megszüntette.

A pályázat meghirdetésével az NHH szándéka az volt, hogy olyan új, negyedik GSM/UMTS-típusú szolgáltató léphessen a magyar mobilpiacra, amely tovább élénkíti a versenyt, hozzájárul az árak csökkenéséhez és új szolgáltatások megjelenéséhez. Négy cég, a Digi Kft., a DreamCom Távközlési Kft., az Invitel Távközlési Zrt. és a Mobinet Távközlési Projekt Kft. pályázott. A formai megfelelőség ellenőrzése után az NHH valamennyi pályázót nyilvántartásba vette.

A pályázati kiírás az állam és a szolgáltató közös kockázatvállalására épült. Az új szolgáltató alacsony belépési küszöb mellett léphetett volna piacra, az állam pedig a szolgáltatás későbbi sikeréből, az árbevétel arányában részesedett volna. Valamennyi pályázó évről évre növekvő piaci részesedést és árbevételt vetített előre üzleti tervében és így versenyélénkítést, valamint jelentős állami bevételt ígért, de több, az üzleti tervek alapját jelentő feltételezés az NHH szerint nem volt kellően megalapozott.

A pályázat kiírása óta jelentősen romlott a hazai és nemzetközi gazdasági környezet és ez egyrészt kérdésessé tette a pályázatokban szereplő finanszírozási feltételeket és a megtérülésre vonatkozó elvárásokat, másrészt pedig azt eredményezte, hogy nem lehetett reális képet alkotni a pályázók által tett vállalások (beruházási és működési költség előrejelzések, árbevétel tervek) értékéről. Mindez jelentősen növelte a kiíró NHH és így az állam kockázatait, különösen úgy, hogy a pályázók egy részének a tulajdonosi szerkezete a többszöri hiánypótlás után sem vált átláthatóvá így nem lehetett megállapítani, hogy adott esetben ki vehetné használatba a frekvenciát.

Magyarország frekvenciakészlete a jelenlegi három mellett egy újabb teljes spektrumú (900, 1800 és 2100MHz-es frekvenciával is rendelkező) mobilszolgáltató számára elegendő, azaz a jelenlegiek mellett csak egy újabb szolgáltató léphet belátható időn belül a piacra. Az NHH megítélése szerint a frekvencia jelenlegi odaítélése túlzottan kockázatos lett volna és a pályázatokban szereplő szolgáltatásportfoliók ismeretében nem biztosította volna a hatékony sávfelhasználást.

Mindezek alapján az NHH, mint a nemzeti vagyon fontos elemét jelentő frekvenciakészlettel gazdálkodó hivatal, csak úgy dönthetett, hogy a pályázatot megszünteti, ugyanakkor a frekvenciák hasznosítását továbbra is napirenden tartja.

A hatóság megítélése szerint a sávszélesség-igényes vezeték nélküli alkalmazások elterjedése a rendelkezésre álló frekvenciakészletet fel fogja értékelni és a nemzeti vagyonnak ez az eleme a közeljövőben várhatóan a mainál is többet fog érni, és jobban szolgálhatja a fogyasztói érdekeket. A negyedik mobilszolgáltató piacra lépését lehetővé tevő pályázattal egy időben meghirdetett másik hat frekvenciacsomagra beérkezett ajánlatok elbírálása még folyamatban van.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés