Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobilterminált fejleszt a Polygon

Kütyük

Mobilterminált fejleszt a Polygon

A Polygon Informatikai Kft. a Szegedi Tudományegyetemmel közös kutatási munkába kezdett nagy biztonságú mobilterminál-rendszer kifejlesztésére. A 200 millió forintos összköltségvetésű projekt 50 százalékos uniós támogatást nyert a GOP 2007-es keretéből, a fennmaradó részt a magyar vállalkozás állja. A szabadalmi oltalom alá kerülő szoftverrendszer prototípusa várhatóan 2010 júniusára készül el.

A fejlesztés célja egy professzionális, nagy biztonságú rendszerplatform létrehozása, amely lehetővé teszi szokványos mobileszközök és számítástechnikai alkalmazások együttműködését. Az alaprendszer révén a mobileszközök minden különösebb fizikai átalakítás, bővítés nélkül képesek lesznek a szerveralkalmazások klienseként működni – mutatta be a fejlesztést Gál György, a Polygon ügyvezetője.

A rendszer révén a szokványos mobileszközök szerveroldali alkalmazások megjelenítésére válnak képessé, és az arra jogosultak biztonságos mobilcsatornákon kommunikálhatnak majd a kiszolgálókkal. A futamidő végére a projekt eredményeként létrejövő alkalmazásfejlesztési platform egyrészt egy, minden szempontból új szoftverrendszer prototípusa, másrészt egy, ezen új technológia adottságait felhasználó modern pénzügyi megoldás lesz.

A kifejlesztendő alapinfrastruktúra számtalan módon lesz használható – emeli ki a cégvezető. A Polygon példaképpen kidolgoz egy modern mobilfizetési rendszert kereskedelmi felhasználásra. Hasonlóképpen lehet majd plasztikkártyáknál olcsóbb hűség-rendszereket létrehozni heterogén kereskedelmi környezetekben, de a kereskedelem, ipar, egészségügy stb. számos területén alkalmazható majd ez a technológia.

A Polygon a szoftverrendszert egyrészt eddigi üzleti partnerhálózata – hazai bankok és más, pénzügyi rendszereket üzemeltető vállalatok – számára kívánja értékesíteni, másrészt a fejlesztésnek köszönhetően lehetőség nyílik új piaci szegmensek, mint például pénzügyi területen tevékenykedő mobil ügynökök, vagy plázákat, bevásárló központokat üzemeltető vállalkozások kiszolgálására is.

A cég nem számít arra, hogy minden téren versenybe szállhat a mobilgyártókkal és a mobilalkalmazásokra specializálódott szoftverfejlesztőkkel, az új rendszer inkább professzionális, működéskritikus környezetekben lesz használható majd. Nagy előny ugyanakkor, hogy speciális funkciókat lehet majd futtatni úgy, hogy nem kell hozzájuk gyártóspecifikus eszköz, azaz az alkalmazások szokványos mobileszközökkel is együttműködhetnek.

A fejlesztés a Polygon üzleti informatikában képviselt terminálfilozófiáját követi. E szerint a feladatokat szerverek végzik, míg a végfelhasználóknál csak kezelőfelületek jelennek meg. Ez itt azért is fontos, mert ha a mobileszközök kritikus alkalmazásokkal rendelkeznének, megnőne a biztonsági kockázat, hiszen a mobileszközök elveszhetnek, illetéktelenek kezébe kerülhetnek. A mobilokban tehát csak azok a képességek jelennek majd meg, melyekkel a létező legbiztonságosabban, leggyorsabban képes lesz kommunikálni a szerver és a felhasználó. A mobilberendezések itt csupán a felhasználói utasítások bevitelére szolgáló felületként szolgálnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés