Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az NHH 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot

Kütyük

Az NHH 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa 100 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot, miután megállapította, hogy a szolgáltató nem az előírásoknak megfelelő kötbérszámítási módot alkalmazott azon ügyfeleivel szemben, akik a határozott idejű szerződések lejárata előtt akarták felmondani vagy módosítani a társasággal kötött előfizetői szerződéseiket, olvasható az NHH weboldalán.

Az NHH Tanácsa még 2007-ben határozatban mondta ki a fogyasztók indokolatlan megkülönböztetésének tilalmát, azaz, hogy a vezetékes telefonpiacon a Magyar Telekom – valamint a többi jelentős piaci erejű szolgáltató – a határozott idejű kiskereskedelmi szolgáltatásainál csak olyan mértékű kötbért szabhat meg, amely az előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel arányos és indokolható.

A Magyar Telekom a kötbért vagy fix összegben, vagy például a Favorit díjcsomagok esetében a szerződésből hátralévő hónapok és egy meghatározott összeg szorzataként állapította meg – azaz a kötbér sem a már nyújtott kedvezménnyel, sem pedig a szerződés teljesítésére fordított költségekkel nem volt arányos és indokolható.

A Favorit díjcsomagokkal kapcsolatban megállapítható volt, hogy azokat 2008. szeptember 8. óta csak határozatlan idejű szerződés keretében lehet igénybe venni. Mivel a 2007-es határozatban kimondott fogyasztók indokolatlan megkülönböztetése tiltás csak a határozott idejű szerződésekre terjed ki, a Tanács a határozatlan idejű Favorit díjcsomagokat most nem vizsgálta.

Ugyanakkor a mostani eljárást megelőző ellenőrzés során az NHH Tanácsa hivatalos tudomást szerzett arról, hogy egyes esetekben a Magyar Telekom és az Invitel a kizárólag határozatlan idejű szerződés keretében igénybe vehető díjcsomagjait hűségnyilatkozat aláírásához is köti, és a hűségnyilatkozat megszűnését megelőzően a szerződés előfizető általi megszüntetése szankciót vagy kötbérfizetési kötelezettséget von maga után. Ezért az NHH Hivatala jogsértés gyanúja miatt a Magyar Telekom és az Invitel határozatlan idejű díjcsomagjait is vizsgálat alá vonta.

Mindezek alapján a most lezárult vizsgálat a határozat 2007-es hatálybalépése és a 2008. szeptember 30-a közötti időszakra terjedt ki és a Tanács a határozott időtartamú előfizetői szerződés keretében nyújtott (köztük a már igénybe vett Favorit típusú) díjcsomagokat vizsgálta.

Az NHH Tanácsa által lefolytatott hatósági eljárás során bebizonyosodott, hogy a gyakorlatával a Magyar Telekom aránytalanul megnehezítette az előfizetők számára a szolgáltatóváltást, valamint a közvetítőszolgáltatók igénybevételét és ezzel korlátozta a piaci versenyt. A vizsgálat szerint a jogsértés ténylegesen több ezer, potenciálisan pedig többszázezer előfizetőt érinthetett.

A bírság kiszabása mellett az NHH Tanácsa kötelezte a Magyar Telekomot, hogy a 2007-es határozat hatálya alá tartozó még érvényben lévő határozott idejű díjcsomagjai esetében az általa egyoldalúan kikötött kötbéreket 30 napon belül változtassa meg úgy, hogy azok az adott díjcsomag esetében fennálló előfizetői szerződés teljesítésére fordított költségekkel vagy a teljesítés során nyújtott kedvezményekkel indokolhatók és azokkal arányosak legyenek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés