Connect with us

Hirdetés

technokrata

A fiatalok több mint fele vezetés közben is sms-ezik

Kütyük

A fiatalok több mint fele vezetés közben is sms-ezik

Az Egyesült Államok hét államában törvény tiltja a vezetés közbeni sms írást, sajnos azonban ez sem gátolja a fiatalokat abban, hogy üzeneteiket a volán mögött ülve írják meg.

Egy nemrég végzett felmérés szerint a mobiltelefon felhasználók 26 százaléka rendszeresen ír sms-t vezetés közben. Ezeknek a vezetőknek közel 60 százaléka a 16-19 éves korosztályból kerül ki. Ebből a szempontból Tennessee rendelkezik a legrosszabb mutatókkal az államok közül, itt ugyanis a fiatalok 42 százaléka üzenget rendszeresen vezetés közben. Arizonában a legalacsonyabb az sms-ezők száma, itt mindössze 18,8 százalék sms-ezik vezetés közben.

Ironikus módon a megkérdezettek 83 százaléka szerint az egész országban be kellene tiltani a vezetés közbeni sms írást. A mostani felmérésben összesen 4816-an vettek részt. Az Országos Biztonsági Tanács szakértői szerint a vezetés közbeni sms-ezés akár halálos baleseteket is okozhat, a sofőrök ugyanis figyelmetlenségükben akaratlanul gyorsíthatnak, vagy sávot válthatnak.

Az Egyesült Államokban évente mintegy 40 000 halnak meg autóbalesetek következtében.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés