Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hazánkban a Nokia új kommunikátora

Kütyük

Hazánkban a Nokia új kommunikátora

Itthon is bemutatkozott a Nokia E7. Még nem Windows alapokon.

Megtartotta hazai bemutatkozóját a finn gyártó legújabb kommunikátora, az E7. Habár az elmúlt két hónapban felgyorsultak az események a Microsoft szövetség kapcsán, a készülék még mindig Symbian^3 operációs rendszerrel bír (nem is valószínű, hogy az év vége előtt lesz Windows Phone 7-es Nokia telefon). Ennek ellenére figyelmet igényel, hiszen ez azon ritka telefonok egyike, amelyik teljes QWERTY (hazánkban lokalizált) billentyűzettel rendelkezik. Mindamellett 360×640 pixeles, 4 colos AMOLED kijelzője érintőképernyős – a két panelt egy mechanikus csúszka segítségével lehet egymáson elmozdítani.

Nem könnyű eszközről van szó, hiszen a mérleg 176 grammot mutat, ha ráhelyezzük, de ez a modern okostelefonok korában már nem számít annyira nehéznek (vagy csak mindenki megszokta, hogy ismét híznak a készülékek). 124x62x14 milliméteres fizikai paraméterekkel bír, a Nokia igyekezett annyira összezsúfolni mindent, hogy az elcsúsztatható kivitel ellenére ne legyen túl kövér a telefon (és, amint azt a fenti, másfél centiméteres vastagság is mutatja, nem is lett). Ennek ellenére belefért egy 720p felbontású videókat rögzíteni képes 8 megapixeles hátlapi kamera, HDMI/USB/3,5 mm Jack port, Wi-Fi és Bluetooth modul, 1 GB-nyi NAND memória és 16 GB belső tárhely. Említést érdemel, hogy ennyi a maximum, ugyanis bővítőhelynek már egyszerűen nem maradt hely, be kell tehát érni ezzel a 16 GB-tal. Ezen hivatott segíteni USB-On-The-Go technológiája, melynek révén a fájlok könnyen megoszthatók a telefonhoz csatlakoztatható pendrive-val.

A fentieknél sokkal érdekesebb magyar szemszögből a hazai vonatkozású fejlesztések, melyeken a Nokia már egy ideje együtt dolgozik/dolgozott pár ismert fejlesztővel. Az április 11-i induláskor az Ovi Áruházból letölthetők lesznek a legújabb a hazai tartalmak: a Bookline, a Budavár Tours, az Index, a Portfolio.hu és a Tőzsdézz.hu alkalmazásai. A Nokia új kommunikátorával bárki zsebre teheti irodáját, hiszen minden szolgáltatás adott, amely a zökkenőmentes mobil munkavégzéshez elengedhetetlen.

A felhasználóknak a Nokia E7 közvetlen, biztonságos és valós idejű elérést nyújt üzleti e-mailjeikhez, naptárukhoz, névjegyeikhez, feladataikhoz és a vállalat címtárához a Microsoft Exchange szervereken keresztül. Az Office Communicator Mobile alkalmazással pedig elérhetővé válnak a jelenléti funkciók és a vállalati azonnali üzenetküldés. Emellett a Nokia E7 készülék képes Microsoft Office dokumentumok kezelésére, táblázatok áttekintésére vagy prezentációk olvasásához/szerkesztéséhez is használható, és akár bemutatásához is, a fent már említett, beépített HDMI csatlakozónak köszönhetően. PDF állományok megnyitásával is megbirkózik

80 országban kínál autós vagy gyalogos navigációt. Az Ovi Térképek legújabb változata már megjeleníti az aluljárókat, a villamos- és vasúti közlekedést, a parkolási lehetőségeket és a benzinkutakat, a sebességkorlátozási figyelmeztetéseket, valamint továbbfejlesztett keresési és helyzetmegosztási lehetőségekkel rendelkezik.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés