Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az iPhone segíthet a gyógyításban

Kütyük

Az iPhone segíthet a gyógyításban

Ha nem értünk valamit egy betegséggel kapcsolatban – HealthMash, már az iPhone-on is.

A WebLib folyamatosan frissülő, megbízható forrásokra épített egészségügyi keresője és tudásbázisa, a Healthmash immáron iPhone-on is ingyenesen elérhető. Az új fejlesztésnek köszönhetően mostantól bárhol kereshetővé válnak a gyógyászati (egészségügyi, orvosi) fogalmak, beleértve a betegségek többségét, az azokhoz tartozó vizsgálati és kezelési módokat, valamint a felhasználható gyógyszereket és természetes gyógymódokat egyaránt. Mintegy 1 millió orvosi, egészségügyi vonatkozású kifejezés között kereshetnek az érdeklődők.

 HealthMash iphone-on

Az egészségügyi kereső fejlesztési iránya szinte magától értetődő volt, számolt be a WebLib az alkalmazás fejlődésének hátteréről, hiszen ma már egyre többen használják az okostelefonokat munkájukhoz, szórakozásra. Internetezünk, levelezünk, de ha elutazunk valahova, akkor használjuk térképnek, segítségével étteremben tudunk helyet foglalni. Mivel minden területen támaszkodhatunk okostelefonunkra, miért ne használhatnánk egészségügyi kérdések esetén keresőként is. A WebLib úgy gondolta, hogy megérett az idő arra, hogy a HealthMash weben kifejlesztett megoldásait átültesse a mobiltelefonok világába is.

Az alkalmazás kezelése egyszerű: kezdőlapként az internetről ismert oldal jelenik meg, ahol rákereshetünk a kívánt kifejezésre. A hagyományos találatokon kívül lehetőség van képek esetleg videók megtekintésére is. Emellett bővíthető a keresés illetve pontosítható az Explore fülre lépve.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés