Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kérünk szépen, ne használj már Internet Explorert!

Kütyük

Kérünk szépen, ne használj már Internet Explorert!

A Microsoft mindent elkövet, hogy rávegye a felhasználókat böngészője hatodik generációjának elhagyására.

Idestova 10 éve létezik a redmondi szoftveróriás böngészőjének hatodik generációja – a platform, ami elindította a Microsoft webes agóniáját. Ennek a változatnak köszönheti a Firefox, hogy elindulhatott az internetezők közel negyedét elérő diadalútján, Redmond pedig többek között Steve Ballmer arroganciája miatt – aki egyszer még azt is kijelentette, hogy nem kell a felhasználóknak füles böngészés – tart ott a browserpiacon, ahol.

Ennek ellenére az elavult, nem biztonságos böngésző még mindig óriási részesedéssel bír. 12 százalékos részaránya nem tűnik soknak, de ez például meghaladja a Google fejlesztette Chrome felhasználói táborát. A több tízmilliós IE6 használó pedig csak lassan vált újabb böngészőre – a Net Applications közlése szerint 2009 óta mindössze 9 százalékot esett a számítástechnikában ősinek számító platform részesedése. Kínában van a legrosszabb helyzet, itt az internetezők 34,5 százaléka használja a platformot, de még az IT terén vezetőnek mondható Dél-Koreában is az internetezők negyede (24,8 százaléka) futtat IE6-ot. A lista másik végén a svédek állnak: a vikingek internetező leszármazottai közül már csak 1,3 százalék éri el ezen a szoftveren keresztül a webet.

IE6-Countdown

Annak érdekében, hogy felgyorsítsa az átállási trendet, a Microsoft még külön website-ot is létesített a folyamatnak. Természetesen Redmond nem szeretné, ha a felhasználók elhagynák a szoftveróriás ölelő karjait; arra próbálják meg rávenni az IE6-ot használókat, hogy a legújabb Internet Explorerre álljanak át. Ebből egyébként majdnem pontosan egy hónapja jelent meg a legújabb, RC (azaz kiadásra jelölt) változat, melyet szabadon le lehet tölteni.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés