Connect with us

technokrata

Egyiptomban elszabadult a pokol

Kütyük

Egyiptomban elszabadult a pokol

Először “csak” a Twittert tiltották le, de most már a web en bloc nem működik a forrongó arab országban.

Múlt héten írtunk az iráni cyberrendőrség szélsebes létrehozásáról, azt boncolgatva, milyen ok vezérelte a főpapság uralta perzsa államot. Amint akkor azt kifejtettük, a Tunéziában kitört elégedetlenség diktatórikus „kezeléséhez” kellett a közép-ázsiai országnak átszerveznie rendfenntartó szervezetét. Lehet, hogy az egyiptomi vezetés is jobban járt volna, ha időben kapcsol. Mostanra már csak az Internet helyi részével tehette ezt meg…

Tunéziában elsöpörte Zine el-Abidine ben Ali diktátort az elégedetlenség, de még a kormányátalakítás sem volt elég ahhoz, hogy a zömmel szegénységben élő, magas munkanélküliség által sújtott helyiek felhagyjanak a tüntetésekkel – úgy tűnik, hogy az indulatokat csak a régi gárda teljes lecserélése hűtheti le. Ezt akarta elkerülni Hoszni Mubarak egyiptomi elnök, de a kormányzat kezdeti nyugodt hozzáállását hamar felváltotta az erőszak. Az utcákon összecsapásokba fordultak át a megmozdulások, az észak-afrikai ország évtizedeken át uralkodó (nagyrész nyugatbarát) vezetője pedig igen kellemetlen helyzetbe került.

Mindez oda vezetett, hogy az elmúlt hét közepén már betiltották a Twitter helyi használatát, és egyes, a tüntetők által kedvelt közterületeken blokkolni kezdték a mobiltelefonok használatát. Mivel ez sem volt elég az illegálisnak minősített tiltakozások elnyomására, a kairói kormányzat drasztikus eszközhöz nyúlt: elérhetetlenné tette az Internet használatát. Helyi beszámolók szerint az összes nemzetközi kapcsolatot lezárták, és a késői vasárnapi órákban a még mindig tartó blokád szerint az egyiptomi domainek gyakorlatilag elérhetetlenek. Minden egyes szolgáltatót, vállalatot, bankot, internetkávézót, iskolát, követséget és kormányzati irodát, amely az ország négy IPS-jét használja, gyakorlatilag elvágták a világ többi részétől.

Egyiptom 2011.01.29. - AlJazeera

Úgy tűnik, hogy Egyiptom DNS szervereinek leállításával kerülhetett erre sor. A tunéziai eseményektől megriadva a Mubarak-féle rezsim inkább vállalta az ezzel járó anyagi veszteségeket, mintsem hogy további teret engedjen az elégedetlenek online szervezkedéseikhez. Egyben nagyot esett a vezetés presztízse is, hiszen korábban gyakran hangoztatta az egyiptomi vezetés a szólásszabadság támogatását, melyet kétségtelenül sajátságosan, de bizonyos szinten támogatott a most össztűz alatt álló kormányzat.

Hogyan tovább?
Vasárnap este már több mint 72 órája elérhetetlen az ország, legalábbis webes felületen keresztül. Amint az az alábbi ábrán is látszik, a csütörtök délutáni órák óta gyakorlatilag elhanyagolható szintre esett vissza az arab állam internetes forgalma:

Hoszni Mubarak az állami televízióban nyilatkozva igyekezett hűteni a kedélyeket, azt ígérve, hogy jelentős kormányátalakítást hajt végre. Nem mutatja azonban gyengeség jelét az Internet blokkolása tekintetében. Komolyan veszem a helyzetet, nyilatkozta az elnök, akinek szavai a közel-keleti Al-Dzsazíra televíziós szolgáltatón keresztül jutnak el a világba. Mubarak szerint vékony a vonal a szólásszabadság fenntartása és a káosz elterjedésének megengedése között, így – szerinte – az előbbi korlátozása szükséges következménye az utóbbi események elkerülésének.

Ezzel párhuzamosan általánossá vált a mobilhálózatok használatának korlátozása is bizonyos helyeken. A Vodafone hivatalos közleményben ismerte el, hogy az összes egyiptomi szolgáltatót kötelezték a fentiek betartására. Mindeközben a nyugati világ csak óvatosan nyilatkozik a modern kommunikációs eszközök megbénítása miatt: az Európai Unió és az Egyesült Államok sem látná szívesen egy ellenzéki – keményvonalasan vallásos – vezetés megjelenését az észak-afrikai országban. A világ 10 legnagyobb hadserege között számon tartott egyiptomi javarészt pont utóbbi jutott felszerelése javához, a viszonylag modernnek számító F16-osok és Abrams tankok komoly kihívást jelentenének az Afganisztánban és Irakban lekötött egységeit nélkülözni kénytelen NATO-nak és az amerikai haderőknek. 

M1A1 Abrams tank Egyiptomban



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek