Connect with us

Hirdetés

technokrata

Életmódváltást hoztak az okos telefonok

Kütyük

Életmódváltást hoztak az okos telefonok

Töretlen az okos telefonok népszerűsége, amelyek megjelenése körülbelül akkora áttörést hozott a mobilkommunikációban, mint az az időszak, amikor a fekete-fehér kijelzős készülékeket felváltották a színes képernyősök.

Ha a szülők jól irányítják az okos telefon használatát, akkor ezáltal egy olyan eszköz kerül a gyermek kezébe, amely erősíti az önbizalmat, növeli a gyerek biztonságérzetét és jó támasz a tanulásban – tartja Belső Nóra.
 

A váltás egy-másfél évet vett igénybe, most hasonló dinamikával terjednek az okos készülékek. Decemberben már tíz eladott telefonból négy okos készülék volt. Az okos telefon személyes használati eszközzé nőtte ki magát – talán a karóra volt utoljára ilyen eszköz -, miközben divatcikké is vált – mondta Király István, a Magyar Telekom marketing-vezérigazgatóhelyettese egy beszélgetésen, amelynek előadói azt járták körül, hogy az okos telefonok milyen hatással lehetnek az egyénre, a munkára és a szórakozásra. Nyíri Kristóf filozófus szerint az írásbeliség megjelenése hozott akkora változást a kommunikációban, mint amilyet a mobiltelefonok megjelenése. Napjainkban a felnőtt lakosság nem egészen a fele használja az internetet, vagyis még létezik egy jelentős digitális szakadék. Ságvári Bence szociológus szerint kérdés, hogy az okos telefonok elterjedése milyen hatással lesz a társadalmi egyenlőtlenségekre, a szakember bízik abban, hogy ezek a mobilok is hozzájárulnak a kiegyenlítődéshez. A remény jogos, az okos telefonok bekerülési költsége, illetve használatuk olcsóbb, mint a személyi számítógépeké.

Belső Nóra pszichiáter szerint az okos telefon segítségével gyorsan és könnyen szerezhetők be az információk, és a munkavégzés során is versenyelőnyt jelent. A munkáltató szempontjából pedig megbízhatóbb az a munkavállaló, aki elérhető. Nyíri Kristóf úgy fogalmazott: a technika segítségével, beleértve az okos telefont, újnomád életmódot folytatnak az emberek, akik bárhová letelepedhetnek, dolgozhatnak, a hétköznapok részévé válik a mozgás közbeni munkaszervezés. Ságvári szerint az okos telefonok komoly változásokat hozhatnak a kereskedelemben is, általuk ugyanis gyors és hasznos döntéseket lehet hozni akár egy-egy terméknek az adott helyen történő megvásárlásáról is. Király István hozzátette: az okos telefonok által leginkább használt webes felületek a Facebook, a videomegosztók, a Google-kereső, illetve az origo és az index oldalai. Ezek mellett a hírportálok saját alkalmazásai is igen népszerűek, ahogyan a navigációs programok is. A mintegy százezer iptv-előfizető pedig az okos telefonjáról vezérelheti televíziókészülékét is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés