Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ha nem akarjuk, hogy kövessenek az Interneten

Kütyük

Ha nem akarjuk, hogy kövessenek az Interneten

A Google és a Mozilla a hirdetők kezére csap. Persze csak finoman…

Az online reklámozók egyik legnagyobb fegyverténye az offline médiával szemben, hogy figyelemmel tudják követni a felhasználói aktivitást, szokásokat. Ezt a böngészők cookie-jai révén teszik meg: ezek az apró információmorzsák tárolják el webezési szokásainkat, például, hogy milyen gyakran kattintunk reklámokra, és mely hirdetések vonják magukra figyelmünket.

Természetesen nem mindenkinek tetszik, hogy – még ha anonim módon is, de – nyomon követik internetezési attitűdjeit. Ez ellen többféleképpen lehet védekezni, ám eddig közös kiállás a webet formáló cégek esetében nem volt a hirdetési gyakorlattal szemben. Decemberben azonban az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Tanács közzétett egy 122 oldalas dokumentumot, melyben az USA-ban érvényben levő, úgynevezett „Do Not Call” listához hasonló szabályokat fogalmaz meg az online hirdetői viselkedésre is. Eszerint a felhasználónak joga van letiltani a számára küldött reklámokat a listára való feliratkozással – ezt a gyakorlatot ültetné át a digitális világba az FTC.

Nem teljesen ezzel az elképzeléssel, de ugyancsak a jelenségre adna választ a Mozilla és a Google is. A Firefox fejlesztője hétfőn jelentette be egy új, „do-not-track” funkció tervét, mely a böngésző jövőbeli változataiban jelenhet meg. Alex Fowler, az alapítvány személyes és nyilvános policy-jáért felelős vezetője szerint ennek bekapcsolt állapotában a browser arról tájékoztatja a hirdetőt, hogy az érintett felhasználó nem kíván engedélyt adni nyomon követésére.

firefox-dont-track-demo

A funkció HTTP header alapú, vagyis a fejlécben küldené át az erre vonatkozó információkat. „A fejlécre épülő megközelítésben hiszünk, véleményünk szerint hosszútávon jobbat tesz a webnek, mivel tisztább és általánosabb mechanizmus, mint a cookie-k vagy a feketelisták.” – nyilatkozta Fowler. Ugyanakkor, amint arra a The Wall Street Journal is rámutatott, a Mozilla eszköze nem teszi lehetetlenné a hirdetők ilyen irányú igényeinek kielégítését, mivel csak akkor működik, ha azt elfogadja a reklámozó is. Az alapítványnak tehát meg kell győznie a reklámipart elképzelése életképességéről.

Kicsit másképp, a sütiknél ragadta meg a jelenség kezelését a Google. Nemrég kiadott új pluginjével (Keep My Opt-Outs) permanensen kizárhatók a felhasználó böngészőjéből az online reklámok személyre szabásához használatos cookie-k. A bővítmény a Google által szolgáltatott reklámok és az AboutAds.info-ra feliratkozott cégek hirdetései esetében képes kifejteni hatását, egyelőre(?) Google Chrome alatt.

A nyomkövető sütik felhasználó általi tiltását először egyébként a Microsoft kezdte pedzegetni: a múlt hónapban jelentette be, hogy az Internet Explorer 9-ben az internetezők saját listát hozhatnak létre azokról a site-okról vagy cégekről, amelyek esetében nem akarják megengedni a nyomon követést. Jelentős változás ez Redmond életében, hiszen az IE8 esetében pont ellenkező álláspontot képviselt a vállalat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés