Connect with us

Hirdetés

technokrata

Madridban jártunk, TomTommal navigáltunk

Kütyük

Madridban jártunk, TomTommal navigáltunk

Kipróbáltuk a TomTom legújabb autós navigációs eszközét Európa másik végében.

Azt mondják, a különálló navigációs készülékek piaca néhány éven belül halott lesz. Nos, ha az okostelefonok ma már nem is jelennek meg valamilyen, akárcsak alapszintű navigációs szolgáltatással, még mindig nem tudják felvenni a versenyt a közlekedési eszközökbe tervezett megoldásokkal. Pusztán méretüknél fogva még a mai, 3,5-4 colos LCD-vel bíró kommunikációs készülékek is kicsinek számítanak.

TomTom Via 125 Felismerve ezt a tényt, a TomTom a tavalyi év végén dobta piacra legújabb, TomTom VIA 125 névre keresztelt felső-középkategóriás navigációs eszközét. Illeszkedvén a trendhez, kategóriájában méretes kijelzőt kapott: 5 colos LCD-n tárulkozik szemünk elé a térkép. Ez, illetve az öreg kontinens gyakorlatilag teljes lefedettsége (a térképeknek van bőven hely, köszönhetően 4 GB-os belső tárának) komoly lehetőségeket rejt magában. Nemrég elvittük hát Madridba, és próbára tettük, mit tud az ősszel, a berlini IFA kiállításon bemutatott kis készülék Spanyolország fővárosában.

Mielőtt azonban beszámolnánk tapasztalatainkról, érdemes pár szót szánni a TomTom VIA 125 felszereltségére. A kompakt méretű dobozban a készülék mellett találunk egy USB kábelt, egy szivargyújtóhoz csatlakoztatható töltőt, illetve egy gondosan összehajtogatott papíralapú instrukció-gyűjteményt, ami beavatja a tulajdonost a készülék alapvető használatába.

TomTom Via 125Mint azt már említettük, a valamivel több mint 20 dekagramm tömegű eszköz 5 colos LCD-vel rendelkezik (WQVGA, azaz 480×272 pixeles felbontás mellett), ez 13 centiméteres képátlónak felel meg. A nagy felület természetesen érintésérzékeny, ennek megfelelően nem is zsúfolták tele gombokkal a TomTom tervezői a készülékházat. Sőt, csupán egyetlen ilyen kezelőszervet találunk rajta: a bekapcsológomb diszkréten a hátlapra került, az USB port mellé. Azért nehezen meghatározható, hogy ez a panel tetejére vagy alján helyezkedik el, mert voltaképp mindegy, milyen irányban tartjuk: gravitációs-gyorsulás érzékelőjének köszönhetően akár 180 fokkal is el lehet forgatni, a folyadékkristályos kijelzőn nem fejjel lefelé, hanem megfelelő irányultságban jelenik meg a képi tartalom.

A készülék érdekessége, hogy ebben a szegmensben ritkán kínált szolgáltatást nyújt: képes fogadni a hangutasításokat (sajnos csak a nagy nemzetközi nyelveken). A kommunikáció kétirányú, melynek előnyeit akkor tapasztaljuk meg igazán, ha vezetés közben hívást kapunk. Ekkor a TomTom navigációs eszköze kihangosítóként működik, vagyis mobiltelefonos beszélgetéseket folytathatunk vele (ehhez természetesen szükség van egy Bluetooth csatlakozású telefonra is). Kezelőfelülete tetszés szerinti nyelvre – így magyarra is – állítható, harminc közül választhatunk, ami a UI-t illeti, és több mint negyven nyelven képes utasításokat közölni a vezetővel.

TomTom Via 125Intelligens navigáció, extra lehetőségek
A navigáció nem tesz mást, mint kiszámítja két pont között a legrövidebb utat, majd azt a sofőr rendelkezésére bocsátja. Ez az elmélet több helyen is megdől a TomTom VIA 125 esetében, ugyanis fejlesztője olyan szolgáltatásokkal látta el, amik menet közben sokat hozzátesznek a biztonságos vezetéshez és a lehetőségekhez mérten gyors megérkezéshez. Ilyen például a Sávnavigáció, mely a soksávos utak elágazásainál nyújt segítséget. Ha autópályán durva csomóponthoz érkezünk, akkor könnyű félreértelmezni egy jobbra tartási utasítást – a navigációs eszköz képernyőjén azonban vizuálisan is megjelenik, melyik sávban kellene haladnunk. A szolgáltatás kikapcsolt állapotában néhányszor sikerült is eltéveszteni a megfelelő lehajtást, de bekapcsolva egyszer sem futottunk bele ebbe a csapdába.

Arra pedig, hogy a lehető leghamarabb megérkezzünk célunkhoz, az IQ Routes és a MapShare funkciók szolgálnak. Mindkettő a közlekedők közösségi élményeire támaszkodva dolgozik a sofőr keze alá. Az IQ Routes segít a sokmilliós felhasználói tábor korábbi tapasztalataira alapozva az ideális útvonal kiválasztásában, ami különösen idegen terepen, lakhelyünktől távoli városokban, országokban nyújthatja a terepet ismeretének biztonságát. Két pont között ugyanis nem feltétlenül a fizikailag legrövidebb út lesz a valóban legkevesebb idő alatt megtehető távolság. Az IQ Routes-nak köszönhetően elkerülhetők a gyakran beduguló útszakaszok. A torlódást egyébként jelentősen befolyásolhatja a napszak is: akárcsak a hazai fővárosban, a világon szinte mindenhol (így Madridban is) vannak olyan utak, amik bizonyos időpontokban alig járhatók. Ezek elkerülése jelentősen lefaraghatja az utazás idejét (bár ehhez külön TMC vevő beszerzésére van szükség, azt ugyanis a csomagolás nem tartalmazza).

TomTom Via 125

A műholdakat lassan találja meg magas épületek között

A MapShare azokat a térképváltozásokat jelzi, melyeket a navigációs szolgáltatást nyújtó cég ugyan még nem adott ki hivatalos frissítés formájában, de az adott útvonalon közlekedők már felfedezték és megosztották. A TomTom Speed Cameras szolgáltatás gondoskodik arról, hogy a fentiek ellenére ne érkezzünk meg „túl gyorsan” célunkhoz, vagyis figyelmeztet a sebességmérő kamerákra. Tapasztalatunk szerint ezzel azért nem árt óvatosan bánni, mert nem szentírásszerűen ismeri az összes automatizált megfigyelőhelyet.

A TomTom VIA 125 ára 55 ezer forinttól indul, ami mindenképpen megfontolást érdemel vásárlás előtt. Gyalogos navigációra felesleges, hiszen ahhoz már kényelmetlenül nagy, ráadásul ennyiért okostelefont is kaphatunk. Autós használatra viszont kiegészítő tudása és nagy adatbázisa miatt ideális.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés