Connect with us

technokrata

Nagyon bízik magában az EBay

Kütyük

Nagyon bízik magában az EBay

A nap sikere.

Tízmilliárd dollár feletti forgalmat vár az idén az EBay Inc., a legnagyobb online áruház, az eBay tulajdonosa – derül ki a cég tegnap kiadott közleményéből. A pontos összeg akár 10,6 milliárd dollár is lehet – állítja a kaliforniai cég -, ez jócskán meghaladja a Bloomberg 10,2 milliárdos elemzői konszenzusát, eléréséhez négy éve nem látott mértékű, 16 százalékos bővülést kellene produkálni. (Tavaly 4,9 százalékkal nőtt az EBay árbevétele, a válságos 2009-es évben pedig 2,2 százalékkal.) A vállalat szerint már a folyó negyedév is ígéretes, 2,4-2,5 milliárd dollár közti bevételt hozhat, vagyis nagyjából megegyezhet a karácsonyi időszakot is magában foglaló előző három hónapéval – annak a periódusnak az egyik húzóerejét a fizetési szolgáltatások erősödése adta. A negyedik negyedévet amúgy 559 millió dolláros profittal zárta a vállalat, ami messze elmarad az egy évvel korábbi 1,35 milliárdtól – de abban benne volt a Skype ingyentelefonos rendszer eladásának haszna is.

Az EBay keretén belül működő PayPal internetes fizetési rendszeren kezelt számlák száma havonta átlag egymillióval nőtt és az év végére megközelítette a 95 milliót; a díjköteles számlakiegyenlítési szolgáltató a tavalyi negyedik negyedévben már 971 millió dolláros bevételt termelt – vagyis az összbevétel közel 40 százalékát. A cég vezérigazgatója, John Donahoe szerint a PayPal – amelyet nemcsak az eBay portálon vásárlók használnak – még nagyobb értékű egységgé nőheti ki magát a társaságon belül, mint maga az alaptevékenység, az online piactér.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek