Connect with us

technokrata

A Microsoftnak nem jók a régi processzorok

Kütyük

A Microsoftnak nem jók a régi processzorok

Ha lépést akar tartani a vállalat mobil eszközöket gyártó riválisaival, akkor ARM lapkákra van szüksége Intel és AMD helyett.

Tudor_Brown_ARM.JPGLegalábbis így látja az ARM egyik társalapítója. Tudor Brown, a vállalat elnöke szerint Redmond csak akkor lehet versenyképes a táblagépek és okostelefonok egyre nagyobbra hízó piacán, ha szakít jelenlegi hozzáállásával, és ARM alapokra helyezi rendszereit. Ennek ékes bizonyítékaként a CES-n Steve Ballmer be is jelentette, hogy a Microsoft következő operációs rendszere, a jelenleg Windows 8 néven futó OS nemcsak az Intel és AMD x86-os lapkákat, hanem ARM chipeket is támogatni fog.

„A Microsoftnak szüksége van az ARM-ra ahhoz, hogy esélye legyen a mobilinternet terén. A kérdés egy ideje már nem az, hogy vajon be fog-e következni ez, hanem az, hogy mikor. A választ pedig megkaptuk – most. Egy ideje már szorosabbra fűztük a Microsofttal való kapcsolatunkat.” – nyilatkozta Brown a Reuters-nek.

Azért nem a nulláról indulnak a redmondiak, van már tapasztalatuk az ARM-mal való együttműködésben. Ilyen CPU-k dolgoznak ugyanis egy sor olyan termékben, amin Windows fut. A Pocket PC-k számára készített microsoftos operációs rendszer, a Windows Mobile/Phone/CE mind-mind támogatja az ARM processzorait. Igaz, az elmúlt években ezek a platformok nem váltak annyira népszerűvé, mint amennyire azt a Microsoft szerette volna, bár ez jelentős részben nem Bill Gates cégének hibája.

Visszatérve a táblagépekhez és okostelefonokhoz: a Microsoftnak muszáj komolyan venni a piac változását. Már a netbookokkal is lemaradt a vállalat (hosszú ideig kénytelen volt nyomott áron Windows XP-t árulni rájuk, miközben desktop szegmensben már nem engedte az elöregedett operációs rendszer licenceinek értékesítését), a tabletek és okostelefonok tekintetében még súlyosabb a helyzet. Ezekre a platformokra ugyanis nincsen bejáratott, a kor igényeihez alkalmazkodó platformja Redmondnak, a Windows Phone 7 is csak tavaly ősszel debütált.

Ezzel szemben a Windows 8 más lesz – legalábbis a fejlesztő ígérete szerint. Talán az utolsó olyan operációs rendszer, amelyik megpróbálkozik egy „mindenre jó” koncepcióval. Redmond ugyanis egyszerre célozza meg a desktop, laptop és mobil internetképes eszközök piacát. Adott környezethez igazodik az OS telepített változata, ezzel igyekszik majd egyensúlyt találni az erőforrás-gazdálkodás és a funkcionalitás között, már ha hinni lehet az eddig kiszivárgott információknak.

Paul Otellini IntelWintel
Mindeközben az Intel is fontosnak tartotta, hogy a nyilvánosság elé álljon a Microsoft-ARM szövetség kapcsán. Maga Paul Otellini, a vállalat vezérigazgatója nyilatkozott úgy nemrég egy, a Foxnak adott interjújában, hogy a Windows 8 ARM-támogatása nem jelent fenyegetést a világ legnagyobb chipfejlesztőjének és -gyártójának tartott óriásra.

„A Windows CE és a Windows telefonos alkalmazások ma mind csak és kizárólag ARM-on futnak, vagyis kézenfekvő, hogy támogatni fogja a Windows 8 tablet és telefonos változata az ARM processzorait. Ami sokkal érdekesebb számunkra, hogy a Windows 8 támogatni fogja az Intel lapkáit is ezekben az eszközökben. Napjainkban ugyanis nincs lehetőségünk Microsoft-alapú telefonok és Microsoft-alapú táblagépek eladására.” – adott hangot optimista véleményének Otellini.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek