Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megnyílik az elektronika csodaországa

Kütyük

Megnyílik az elektronika csodaországa

Vegyük egy neves elektronikai szupermarketlánc egy áruházát és szorozzuk meg ezerrel. Így alkothatunk fogalmat arról, hogyan fest a minden év januárjában megrendezett Las Vegas-i Consumer Electronics Show (CES) – jellemzi a grandiózus bemutatót a CNN Money összefoglalója.

A táblaszámítógépek mellett a fapados okos telefonok lehetnek a Las Vegas-i fogyasztói elektronikai kiállítás idei sztárjai
 

A kiállításon nem csupán azzal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hogy milyen technikai újdonságokat hoz az új év, hanem arról is fogalmat alkothatnak, hová tart a fogyasztói elektronikai iparág. A világszinten évi 700 milliárd dollár bevételt termelő ágazat a szakértők előrejelzése szerint a piac 4 százalékos növekedésére számíthat 2011-ben.

Az idei CES 45 ezer négyzetméteres kiállítási területén 2500 vállalat mutatja be 20 ezer új termékét, az Apple kivételével – amely minden évben saját show-t rendez – a fogyasztói elektronika minden jelentős cége képviselteti magát a rendezvényen. A látogatók számát 120 ezerre várják, ez elmarad ugyan a 2006-ban elért 150 ezres csúcstól, de jelentős javulás lehet a válság sújtotta elmúlt két év visszaeséséhez képest.

A CES főszereplői várhatóan a táblaszámítógépek lesznek. Ez az újfajta komputer – amely egy kicsi, billentyűzet nélküli, hordozható számítógép – az elmúlt évben robbant be a piacra az Apple iPadjének megjelenésével. A versenytársak azonban egyre inkább felveszik a harcot az első fecskével: igyekeznek olcsóbb, de az iPad tudásához mérhető termékekkel elcsábítani a fogyasztókat.

Talán az egyik legérdekesebb újdonság a “fapados” okos telefon és táblagép megjelenése lesz, amelyekkel a Vizio Inc., a koreai Samsung után az USA második legnagyobb televíziókereskedője rukkol elő. A telefon tíz, a táblagép húsz centiméteres képátlójú kijelzővel csábítja azokat a vásárlókat, akik nem engedhetik meg maguknak az Apple hasonló termékeit. A Vizio, amely arról híres, hogy igen kedvező áron kínál lapos televíziókat, “agresszíven” árazza telefonját és táblagépét, és a szintén olcsóságukról híres Wal-Mart áruházakban fogja kínálni azokat a vevőknek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés