Connect with us

technokrata

Hátba szúrják a Firefoxot

Kütyük

Hátba szúrják a Firefoxot

Hosszan és lassan, hogy fájjon – a Google keresztbe tesz a Mozillának.

Üzletben nincsen barátság. Ismét csak igazolást kap ez az örökérvényű megállapítás, ezúttal az eddig mindkét félnek megfelelő szimbiózisban élő Mozilla és Google kapcsán. Ismeretes, hogy az alapítvány fejlesztette nyíltforrású böngésző jelentős részben a keresővállalattal kötött megállapodása biztosította reklámbevételek miatt képes fennmaradni. Utóbbi azonban nem átallott saját browsert készíteni, ráadásul olyan dinamikus tempóval, hogy a konkurencia nagyon gyorsan kénytelen utánozni a piac egyik legfiatalabb szereplőjét. A Firefox (és meglepő módon az Internet Explorer is) immár utánozza a Chrome minimalista felületét, illetve több funkcióját is „átemelte”.

Úgy tűnik azonban, hogy hiába. A Google e téren nagynak számító riválisainak részesedése folyamatosan esik. Igaz, az IE térvesztése évek óta tartó folyamat, ám 2010 végén a Chrome már nem csak Redmondnak okoz fejtörést, hanem a Mozillának is. Pár hónapja ugyanis a Firefox kárára kezdte tovább növelni részesedését a Google alkalmazása. Számszerűen ez azt jelenti (a Net Applications statisztikái szerint), hogy decemberben minden tizedik internetező már Chrome-ot használt. Ráadásul igen gyorsan növekszik a tábor: novemberben a webezőknek még „csak” 9,3 százalékát tudhatta magáénak. Mindeközben az IE9 részesedése 0,4-ről 0,5 százalékra változott – igaz, az Internet Explorer legutolsó változata még béta állapotban van. Összességében azonban nem járt jól a Microsoft: szoftvere egy hónap alatt több mint 1 százalékot vesztett népszerűségéből. Decemberben az internetezők már csupán 57,1 százaléka használta az IE valamelyik verzióját.

browsershare-dec-2010

Böngésző részesedés az elmúlt több mint egy évben

Arányait tekintve a Firefox stagnálni kezdett, továbbra is 22,8 százalékon áll, ahogy novemberben is. Ezt pedig nagy valószínűséggel annak „köszönheti”, hogy a Google Chrome a böngészőt váltók körében már átvette a vezetést, vagyis aki mostanában dönt korábbi browsere leváltása mellett, az már nem a Tűzróka, hanem a Chrome mellett teszi le a voksát.

A futottak még kategóriában nem sokat változott a helyzet. 3 tizeddel, 5,9 százalékra növelte részesedését az Apple-féle Safari, miközben a norvégok böngészője, az Opera 2,2 százaléknál stagnál.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek