Connect with us

Hirdetés

technokrata

5 kép, amit ne rakjunk ki a Facebookra, Iwiwre

Kütyük

5 kép, amit ne rakjunk ki a Facebookra, Iwiwre

Egy kép többet ér ezer szónál – ez akár igen rosszul is elsülhet, még ha pont ellenkező is volt a szándék.

Minden kultúrában más és más, de (többnyire) könnyen érthető szabályok korlátozzák, hogyan illik viselkedni például egy étteremben, egy fogadáson vagy egy baráti összejövetelen. De mit tegyünk akkor, ha egy alig néhány éve létező közegben kellene valamilyen normához igazodni, melynek írott és íratlan szabályai még nemcsak, hogy nem szilárdultak meg, de talán nem is léteznek? Annak érdekében, hogy ne égessük le magunkat (nagyon), a CNN két újságíróka, Andrea Bartz és Brenna Ehrlich közzétette ötös listáját, melyen a kínos, kerülendő fényképes ábrázolási módokat ecsetelik. Lássuk hát, mire érdemes odafigyelni!

1. Pózoló képek
Az amerikai újságírók egyszerűen csak „MySpace” fotónak hívják azokat a fényképeket, melyeket a – többnyire fiatal, tinédzser – internetezők magukról készítenek, mesterkélt beállításokkal. A fiúk többnyire póló nélkül pózolnak, a lányok pedig a mellük kihangsúlyozásával kattintanak fotókat a fürdőszobában. A CNN újságírói szerint hiába gondolja a képek készítője ezekről a fényképekről, hogy azon szexinek látszanak, a külvilág az esetek többségében más véleményen van. A fotók inkább azt sugallják, hogy az illetőnek nincsenek barátai, önző személyiség. Ezzel egyetemben meg kell jegyezni, hogy az OK Cupid kutatása szerint az ilyen, lányokról, fiatal nőkről készült pózoló képek keltik fel a leginkább az erősebbik nem figyelmét – de azt talán már le sem kell írnunk, hogy ez a figyelem minek is szól (egészen bizonyosan nem az illető személyiségének…).

2. Álarc mögé bújás
Nemrég zajlott Facebookon a nagy „Cseréld le az avatarod egy kedvenc mesehősödre” megmozdulás. Ez hébe-hóba, szervezett keretek között és rövid időre „elmegy”, de hosszabb távon nem ajánlott rajzolt alakok, vagy kisállataink képei mögé bújni. Míg ugyanis az arcát nem vállaló azt hiszi, hogy a kirakott alak pozitív tulajdonságaival azonosítják majd, addig a külvilág inkább egy visszahúzódó, félénk embert fog a kép mögött sejteni; esetleg olyan viselkedésmintát lát bele, ami valójában nem is jellemző az „elbújóra”.

3. Indul a buli
Miközben mindenhonnan azt szajkózza a média, hogy légy határozott, irányíts mindent, a reklámokból megkapjuk a „laza csávó az igazi” életérzést is – ennek pedig nem könnyű megfelelni. Egy buliban készült kép, amin valamilyen sörös- vagy borosüveg van a kezünkben, segíthet azt elhihetni másokkal, hogy mennyire könnyedén vesszük az életet. Ha azonban egy picit is szétcsúszottabbnak tűnünk a képen, akkor a profilunkat megtekintő számára inkább fogunk alkoholistának látszani, mintsem olyan embernek, aki szinte bármikor képes lazítani egy kicsit. Barátaink bizonyára szórakoztatónak fogják találni azt a képet, amin egyszerre öt-hat sörösüveget átölelve vigyorgunk a kamerába, de 9-10 éves diákjaink (és még inkább szüleik) már nem fogják értékelni a poént. Sőt, ma már létezik böngészőhöz fejlesztett plugin is, ami a részegen való facebookozást hivatott megelőzni.

17
A Seventeen újság felmérése szerint a 16-21 évesek 79 százaléka egy héten belül felveszi ismerősei közé azt a személyt, akit megismert. Ugyanezen kutatás szerint a lányok 43 százaléka azonnal elutasítja egy következő randevú lehetőségét, ha neki nem tetsző képet lát viszont a közösségi hálózaton.

4. Csoportkép
Találkoztunk valakivel a tegnapi szórakozóhelyen, és ma megkeresnénk egy közösségi hálózaton, de csak olyan fotókat találunk, ahol egynél több ember látszik a képen? Ebből máris látszik, miért nem érdemes profilképnek olyan fotót választani, amin rajtunk kívül más is látható. Még ha a Facebook/Iwiw nem is társkereső (habár…), akkor is fel fogja használni „ellenünk” az, aki érdeklődik irántunk. Ezt a lelkesedést viszont könnyű letörni azzal, hogy felismerhetetlenné tesszük magunkat egy olyan csoportképpel, amin hozzánk hasonló kinézetű emberekkel vagyunk láthatók.

5. Nyaralási, esküvői képek – hónapokkal később
A legtöbb ember van annyira hiú, hogy eldicsekedjen a világban tett kirándulásaival, vagy az esküvője körüli felhajtással. Nincs is ezzel semmi baj, addig, amíg nem ragaszkodunk görcsösen ehhez az imázshoz, jóval az esemény elmúlta után is. Az utolsó tanács szerint érdemes egy hétköznapi fotót használni profilképként, mintsem még két év múlva is azt az esküvői képet, amin olyan helyesen mosolygunk. Elvégre, nem a 19. században élünk 🙂

A fenti tanácsok elsősorban a profilképekkel kapcsolatosan nyújtanak megszívlelendő útmutatást. Nem okoz azonnali társadalmi megsemmisülést, ha valaki közzé akar tenni a fenti kategóriákba eső képeket magáról a közösségi hálózatokon, hiszen ma már minden ilyen szolgáltatás nyújt albumkészítésre lehetőséget. Ezeket a fotósorozatokat aztán érdemes védetté tenni – csak azok számára biztosítsunk hozzáférést, akik igazán közel állnak hozzánk (vagy maximum ismerőseinknek). Sok kellemetlenségtől óvhatjuk meg magunkat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés