Connect with us

technokrata

Novell a mobiltelefon-bizniszben

Kütyük

Novell a mobiltelefon-bizniszben

Kihívót kapott az iOS, a Symbian^3, az Android és a Windows Phone 7. Közösségi szolgáltatásokra (is) optimalizált a Smeegol.

Egyre sűrűsödik a mezőny az okostelefonok operációs rendszereit illetően. Nemrég hazánkban is bemutatkozott a Nokia-féle Symbian^3, az Apple iOS 4 pedig már júniusban debütált. Említést érdemel még az Google bábáskodása között fejlődő Android és a Microsoft szerdán piacra lépett Windows Phone 7 operációs rendszere. De korántse higgyük, hogy már teljes a paletta. A Novell, a Nokia és az Intel által szponzorált MeeGo Projekt munkatársai ugyanis bejelentették, hogy elérhetővé vált a Smeegol 1.0.

A korlátozott teljesítményű és kis kijelzővel rendelkező eszközökön is futtatható operációs rendszer kifejezetten a netbookok, a belépő szintű asztali számítógépek, a kézi számítógépek és kommunikációs eszközök, az internetre csatlakoztatható tévékészülékek és okostelefonok, valamint a járművekbe beépített információs és szórakoztató rendszerek számára készült. A Smeegol a MeeGo Projekt netbook felhasználói felületére épül, amely a közösségi hálózatok – mint pl. a Facebook, MySpace, Digg – támogatása mellett internet- és médiahasználati élményt nyújtó felület kínál. Tartalmazza a nyílt forráskódú médialejátszó létrehozásán dolgozó, szintén a Novell által támogatott Banshee Project legújabb zenelejátszóját, az Evolution Express levelező- és naptárkliens legfrissebb változatát és további közösségi hálózati eszközöket is.

moblin-panel-myzone

A Smeegol rendszert az openSUSE Goblin Team önkéntesei hozták létre az openSUSE infrastruktúra előnyeinek felhasználásával és MeeGo felhasználói tapasztalatok alapján. Testreszabott Smeegol-alapú operációs rendszer hozható létre a SUSE Studio webes felületén keresztül, emellett az egyedi igényekre szabható operációs rendszer a SUSE Gallery portálról klónozható szoftverkészülék formájában is letölthető. Az openSUSE felhasználói pedig könnyedén telepíthetik a Smeegolt az openSUSE „egy kattintásos” technológiájának segítségével.

A Smeegol 1.0 néhány különleges funkciója sem az openSUSE, sem a MeeGo rendszerekben nem található meg. Ilyen a már említett Banshee 1.8 nyílt forráskódú médialejátszó, mellyel a felhasználók közvetlenül az alkalmazás felületén keresztül vásárolhatnak az Amazon MP3 webáruház kínálatából. A szintén azonnal elérhető Miro Guide ingyenes TV alkalmazással pedig válogathatunk a podcastok között. A megoldás kiegészítő közösségi funkciókkal is bővíthető, például a Telepathy azonnali üzenetküldő rendszeren történő zenemegosztással, a Magnatune rendszeren elérhető folyamatos zene streammel, a LiveRadio funkcióval kereshető internetrádiókkal, vagy a Mirage akusztikus hasonlóságra épülő zenekeverő és lejátszó-feltöltő eszközzel.

A rendszer egyaránt támogatja a Firefox és a Chrome böngészőket, de egyéb browserek is igény szerint telepíthetők. A Smeegol elérhető 32 és 64 bites rendszerekhez is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek