Connect with us

Hirdetés

technokrata

Windows mobiltelefonon – már Magyarországon is!

Kütyük

Windows mobiltelefonon – már Magyarországon is!

Bemutatkozott a Windows Phone 7-re alapuló Samsung Omnia 7.

Tegnap tartott sajtótájékoztatójukon a Microsoft Magyarország, a T-Mobile és a Samsung közösen mutatták be a WP7-et, illetve a dél-koreai gyártó okostelefonját. Kiderült az is, hogy mennyibe kerül és melyik mobilszolgáltatóknál kapható itthon a készülék, de mielőtt erre rátérnénk, nagy vonalakban nézzük át, mibe is „csöppent bele” a Microsoft új mobilplatformjával.

Samsung Omnia 7

Aki egy kicsit is tájékozott az okostelefonok mai helyzetéről, az tudhatja, hogy az Apple iPhone-jának tavaly ilyenkori kényelmes helyzete egyszerűen eltűnt. Annyira megsokasodtak a szereplők a piacon, hogy habár Steve Jobs cége ma is kedvében jár a vállalat részvényeseinek a készülék eladási adataival, az almás telefon folyamatosan veszít részesedéséből. Ennek elsősorban az Android az oka – a Google mobil környezetbe szánt operációs rendszerét egyre több mobiltelefon-gyártó alkalmazza. A paletta azonban az ősszel sokkal színesebbé vált; a Nokia bemutatta a szintén megújult platformra (Symbian^3) alapuló új, csúcskategóriás N8 okostelefonját. Ebben a mezőnyben landolt a Microsoft Windows Phone 7 szoftvere, mely sokak szerint már kicsit megkésetten igyekszik részesedést szerezni az okostelefonok piacán.

Redmond azonban nem engedheti meg magának, hogy tovább veszítsen ügyfeleiből. A 21. század egyértelműen a mobil számítástechnika és kommunikáció felé halad, a PC-k után a laptopok is elkezdték elveszíteni a felhasználók érdeklődését. Köszönhetően a netbookoknak, a táblagépeknek és a rohamos tempóval fejlődő okostelefonoknak. Nem is nézték tétlenül az óriáscég fejlesztői az elmúlt egy évet, hanem gőzerővel dolgoztak a Windows Phone 7-en, melynek eredményére tegnap délután derült fény Magyarországon.

Bátorfi Zsolt, a magyar Microsoft fejlesztői platform szakértője által tartott techdemo keretei között betekintést adott abba, hova is jutottak októberre a mérnökök. Összességében elmondható, hogy a Microsoft a kötelező minimumnál többet hozott, beérte versenytársait, némely tekintetben picit le is hagyta őket, de jelenlegi formájában (még?) nem korszakalkotó az új platform. Egyértelműen Redmond mellett szól, hogy definiálta, mi az a minimum hardver (5 megapixeles fényképező, 1 GHz-es processzor, 8 GB háttértár stb.), amitől okostelefonná válik egy mobilkészülék. Természetesen saját áruházzal (Zune Marketplace) is rendelkezik (aminek fizetős része itthonról egyelőre sajnos nem elérhető), hasonlóan az Apple és a Google megoldásaihoz. Mindent mindennel összeköt – talán ennyire mély Facebook integráltságot még nem mutatott be egyetlen fejlesztő sem. Bátorfi elárulta, hogy a készülék egyben megfelel a Zune HD hordozható zenelejátszónak, ugyanis annak minden funkcionalitása belekerült a Silverlight alapokon nyugvó telefonba.

Még hosszan lehetne sorolni az újdonságokat, éppen ezért hamarosan sort kerítünk a WP7 és a Samsung új okostelefonjának a tesztjére, hogy részletesebben kivesézzük tapasztalatainkat. Addig is, néhány információ a hazai piacról: itthon a Vodafone és a T-Mobile kínálatában jelenik meg a készülék 29.990 forintos áron, 24 hónapos hűségnyilatkozattal, Média Mánia XL csomagban.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés