Connect with us

Hirdetés

technokrata

Okostelefon-dömping a Sony Ericssontól

Kütyük

Okostelefon-dömping a Sony Ericssontól

A harmadik egymást követő negyedévben jelentett nyereséget a Sony Ericsson Mobile Communications, a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, amit annak köszönhet, hogy már nem erőlteti a versenyt az átlagos telefonok piacán, hanem ehelyett az okos készülékekre koncentrál.

A harmadik negyedévben 49 millió euró nettó profitot könyvelt el a vállalat, szemben a több mint háromszor ekkora egy évvel korábbi veszteséggel. A Dow Jonesnak nyilatkozó elemzők 64 milliós nyereséget vártak. Az árbevétel lényegében 1,6 milliárd eurón stagnált. A Sony Ericsson 10,4 millió telefont értékesített július-szeptemberben, szemben a második negyedévi 11 millióval. Az átlagos készülékár 154 euróra csökkent az április-júniusi 160 euróról, ugyanakkor egy évvel ezelőtt mindössze 114 euró volt ez a mutató. Az okos telefonok részesedésének növekedése egy év alatt duplájára, 30 százalékra szélesítette a bruttó profitrátát, az üzemi nyereségráta pedig pozitív – négy százalék – lett, szemben az egy évvel korábbi mínusz 12 százalékkal. A cégvezetés bejelentése szerint az okos készülékek már több mint felét adják a Sony Ericsson eladásainak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés