Connect with us

technokrata

A Vodafone is elhozza az iPhone-t

Kütyük

A Vodafone is elhozza az iPhone-t

A Vodafone is hamarosan forgalmazza Magyarországon az iPhone 4-et, a világ legvékonyabb okos telefonját, amely a létező legnagyobb felbontású telefonba épített kijelzővel rendelkezik – jelentette be a társaság.

Suba János, a Vodafone Magyarország Zrt. kommunikációs igazgatója lapunknak nem árulta el, hogy pontosan mikor jelenik meg kínálatukban a készülék, információink szerint még karácsony előtt a vodafone-osok is megvásárolhatják az okos telefont. Eddig Magyarországon csak a T-Mobile kínálatában volt kapható, s épp a napokban mutatták be az új változatot, a iPhone 4-et. Úgy tudjuk, a Vodafone emellett az iPhone 3-at is forgalomba hozza. Magyarország mellett most Németországban és Hollandiában jelentette be a Vodafone, hogy forgalmazza a telefont. Világszerte nagy érdeklődés övezi az okos telefonokat, s közöttük is kitüntetett szerepe van az iPhone-nak, de a Apple-lel kötött szerződés miatt a cégek nem árulják el az értékesített vagy a tervezett eladási adataikat. Nyugat-Európában 20 százalékot meghaladó az okos telefonok részaránya, míg Magyarországon tíz százalék fölötti e készülékek piaci részesedése.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek