Connect with us

technokrata

Eltüntetné az IE9-et a Microsoft

Kütyük

Eltüntetné az IE9-et a Microsoft

Megtörtént a csoda: gyors lett az új Internet Explorer. Próbálja ki ön is!

Tegnap este tartotta az Internet Explorer 9 bétájáról szóló sajtótájékoztatóját a Microsoft hazai leánya, az Egyesült Államokbeli anyacéggel egy időben. Itthoni főhadiszállásán, a Graphisoft Parkban Tóth András Mihály, a Microsoft Magyarország Windows üzletágának vezetője ismertette a megújulóban levő böngészőt, illetve Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország technológiai-fejlesztési szakértője demonstrálta a szoftver erejét.

IE9 screenshot 1.jpg

Bátorfi többek között azt is elárulta, hogy az elavultnak mondható IE8 továbbfejlesztése helyett teljesen az alapokról újraírták az alkalmazás számos elemét (például a Javascript motort). Így az új Internet Explorer már kihasználja azokat az előnyöket, amiket a Windows 7 nyújt (például Direct 2D), ezzel nyújtva szebb látványt és meggyőző teljesítményt. A tegnapi demonstráció igazolta a Microsoft döntését, melyet a teljes hardveres gyorsítás tekintetében hozott (a grafikus processzorra is támaszkodó megjelenítésről bővebben itt). Igaz, nem a redmondi szoftver az egyetlen erre képes browser, de jelenleg a két legnagyobb rivális, a Google Chrome és a Mozilla Firefox is csak bétaváltozataikban tudják kihasználni a GPU erejét.

Amint azt Tóth András Mihály elmondta, a Microsoft célja az új böngészővel nem csak a webes standardoknak való lehető legjobb megfelelés volt cél, hanem az is, hogy maga a szoftver minél inkább háttérbe kerüljön. Tóth találó hasonlata szerint az IE9 a színház akar lenni, nem az előadás. Arra pedig több példát is mutatott, miként igyekszik a Microsoft „eltüntetni”, a háttérbe visszahúzni a szoftvert, hogy a felhasználó az internetezés élményére koncentrálhasson.

IE9 screenshot 2.jpg

Háttérbe a szoftvert, előtérbe a tartalmat!
Ennek egyik momentuma az eszköztárak, menük és úgy általánosságban az egész kezelőfelület átgondolása volt. Amint arról már korábban is írtunk, megnőtt a Vissza (Back) gomb – erre Tóth szerint azért volt szükség, mert felméréseik igazolták, hogy a felhasználók által ez a leginkább használt kezelőfelületi eszköz. Száműzték az eszköztárakat (melyek telepítésére azért továbbra is lehetőség van, ugyanakkor ezek letiltása sokkal egyszerűbb, mint a korábbi verziókban), és megváltozott a kedvencek elérése is. A Microsoft szakembere szerint a felhasználók töredéke kattint csak a kedvencek IE9 screenshot 3.jpgbejegyzésein keresztül az általa kedvelt weboldalakra, ezért a fejlesztő a GUI jobb felső sarkába „száműzte” egy kis csillag képében a menü elérését.

Tapasztalatok szerint az internetezők 42 százaléka úgy éri el kedvenc webhelyeit, hogy a böngészősávba begépelve kattint az első pár, a begépelt karaktereket kiegészítő funkció által „kidobott” találatokra. Ezt felismerve a Microsoft egybegyúrta a címsort a history-val és a keresővel (ami így különálló elemként teljesen el is tűnt a kezelőfelületről), illetve elcsépelt kifejezéssel élve „intelligensebbé” is tette azt. Lehetőségünk van a one box kódnéven futó funkció révén már a begépelés során megváltoztatni, mely keresőt használja az automatikus „találat-ajánló” eszköz, így teljesen más eredményt kaphatunk ugyanarra a kulcsszóra, ha a Microsoft saját keresőjét, a Binget használjuk, mintha például egy zenebolt keresőjét választottuk.

IE9 screenshot 5.jpg

A desktop és a webes alkalmazások közötti határ elmosását szolgálja az úgynevezett rögzített webhelyek funkció. Ezzel a felhasználó kedvenc weboldaláról készíthet gyorsindító ikont, így mintegy asztali alkalmazásként indítva el azt, minden, egyébként megnyitott böngészőtől függetlenül. A bemutatón látottak szerint ez a funkció a tartalomszolgáltatók számára is új lehetőségeket biztosít – saját ikonjuk képe alatt kerülhetnek az asztalra (vagy a tálcára) a weboldalak ikonjai; és a böngésző kis mértékben hozzá is igazodik az adott weblap színvilágához (ez elsősorban a vezérlőgombok átszínezését jelenti). Ugyanakkor a közvetlen menü szolgáltatással még egyénibbé tehetők a rögzített webhelyek. A tálcára rakott ikonra jobb gombbal kattintva előhívható listában – bizonyos keretek között – az adott oldal üzemeltetője határozhatja meg az egyes menüpontok elnevezését és feladatait.

IE9 screenshot 4.jpg

Címszóban még néhány új tulajdonság: HTML5/SVG/CSS3 támogatás, letöltés-kezelő SmartScreen szűrőintegrációval, a már említett teljesítmény-tanácsadó beépülő modulokhoz, lapok (fülek) különválasztása, a látogatott webhely esteleges összeomlása vagy lefagyása utáni automatikus visszaállítása.

Érdemes tehát próbát tenni, még annak is, aki már lemondott a Microsoft böngészőjéről. Az Internet Explorer 9, ha meg nem is előzi, de egy nagy ugrással beérni látszik vetélytársait, itt-ott túlmutatva azokon. Letöltés itt.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek