Connect with us

Hirdetés

technokrata

Leselkedjünk ismerőseink után!

Kütyük

Leselkedjünk ismerőseink után!

Erre bíztat a Facebook legújabb funkciója.

Új funkciót (Subscribe) tesztel az amerikai közösségi hálózat üzemeltetője, mely lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy az általa kiválasztott ismerőseiről értesítést kapjon, ha az illetők tesznek valamit a virtuális térben. Ez lehet a státusz frissítése vagy új tartalom közzététele – például új fényképek, videók, linkek megosztása vagy a célszemély pár soros közlendőjének beírása.

Facebook subscribe

Ezáltal, ha „feliratkozunk” egy ismerősünkre, akkor akár mobiltelefonon keresztül is szinte azonnal értesítést kaphatunk, ha az általunk fontosnak tartott barát/szerető/családtag akárcsak egyetlen picit lépést is tett a Facebook virtuális terében. Ezzel több száz ismerős esetén is nyomon követhetjük, majdhogynem leselkedhetünk azután a néhány felhasználó után, akire igazán kíváncsiak vagyunk.

Frenemies
Az unfriend után, melyet szintén a Facebooknak köszönhetünk, egy újabb szókreálmánmyal gazdagodott az angol nyelv. A friend (barát) és az enemy (ellenség) összevonásával létrejött fogalom azokat az ismerősöket jelenti, akiket ugyan bejelöltünk, de nem szívlelünk.

Az AllFacebook beszámolója szerint a funkció az ismerősök profiloldalán jelenik meg annak, akinél az üzemeltető engedélyezte a lehetőséget. A funkció jelenleg csak az amerikai facebookozókra korlátozódik, és közülük is csak néhányuknak nyílt meg a lehetőség. Egyelőre tehát bétaállapotban van a „Subscribe” gomb használata, így nem tudni olyan részleteket, hogy a feliratkozásról csak az azt kezdeményező kap értesítést, vagy a Twitterhez hasonlóan listába szervezetten lehet majd látni a „követőket” (tehát értesül a megfigyelt is). Vagy le lehet-e tiltani a lehetőséget, megakadályozva azt, hogy valaki (akár ismeretlenül is) szorosabb megfigyelés alá vonhassa az egyént.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés