Connect with us

technokrata

Gyorshír: nem megy a Facebook

Kütyük

Gyorshír: nem megy a Facebook

Elérhetetlenné vált a közösségi site.

Twitteren terjedő információk támasztják alá, hogy nem egyedi esettel állunk szemben: elérhetetlenné (vagy legalábbis nagyon nehezen hozzáférhetővé) vált a világ legismertebb közösségi szolgáltatása. A Facebook leállása egyelőre úgy tűnik, hogy európai jelenség, beszámolók szerint az észak-amerikai kontinensen nincs probléma a szolgáltatás használatával.

A jelenségről elsők között számolt be a Mashable, melynek értesülései szerint az elmúlt néhány órában már folyamatosan akadozott a Facebook. Érdekes teszt ez, felmérhető vele, hogy miként reagál a világszerte több mint 500 millió embert tömörítő internetezői tábor az ekkora méretben ritkán tapasztalt kimaradásnak.

Frissítve: Megérkezett a magyarázat.

Facebook spam
Nehéz napokat él át a szolgáltatás – alig telt el egy nap azóta, hogy beszámoltunk a közösségi hálózaton útnak indult spamről. A nem kívánt üzenetet a felhasználók ismerőseiktől kapják, „LOL is this you?” szöveg kíséretében. Emellett még egy hivatkozást tartalmaz a csevegőszolgáltatáson át érkező üzenet, melyről a gyanútlan felhasználó azt hiheti, hogy egy, a Facebookon tárolt videóra mutat.

További részletek itt olvashatók.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek