Teszt: Iomega ScreenPlay Director és TV Link

Az EMC 2008-ban vásárolta fel az Iomegát, így a tárolóeszközeiről ismert cég az amerikai óriásvállalat tulajdonába került. Ezzel szerencsére nem tűnt el a márkanév, sőt, az Iomega termékek továbbra is széles körben állnak a vásárlók rendelkezésére. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint a nálunk járt két termék, az 1 TB-os merevlemez-kapacitást nyújtó Iomega ScreenPlay Director, illetve egy ehhez hasonló, de némileg kevesebbet tudó eszköz, a ScreenPlay TV Link.

Miért érdemes médiatárolót/lejátszót vásárolni? Több szempontból is jó választás lehet: egyrészt sokkal diszkrétebben illeszkedik a nappali vagy akár egy tárgyaló berendezésébe, mint egy nagy PC-s ház. Másrészt céleszközről beszélünk: ugyan nem lehet vele DVD-t írni, Crysis-t játszani, Messengeren chatelni, de film- és képnézésre, zenehallgatásra ideális. A cikkben megvizsgáljuk, hogy eleget tesz-e ezeknek a feltételeknek az Iomega két terméke.

A piros dobozban érkező készülék bő felszereltséggel rendelkezik: a médiatároló mellett univerzális adaptert (és a hozzá tartozó európai illetve angolszász csatlakozó-aljzatot) halászhatunk elő a csomagolásból. Tartozik hozzá egy RCA kábel, egy ehhez használható SCART átalakító, de HD-s tartalmak esetén természetesen HDMI vezetéket érdemes használni (a leírás szerint ez is része a csomagnak, de a nálunk járt példányból valamiért kimaradt). Jár hozzá USB kábel, így közvetlenül a számítógéppel is össze lehet kötni, illetve egy hasznos információkat tartalmazó CD és egy távirányító is található a dobozban.

14,5×7,5×18,5 cm, 1 kg – ekkora méretekkel kell megbarátkoznunk, miután szabadjára engedjük a kis masinát. Szemből az alapvető kezelőszervekkel (bekapcsoló gomb, működést jelző fehér LED, hangerőszabályzás stb.) nézhetünk farkasszemet. Fontosságát hangsúlyozandó, az Iomega mérnökei ide tervezték az NTSC/PAL kapcsolót, mellyel az eltérő televíziós szabványok között lehet váltani. Így egyetlen gombnyomással orvosolható a fekete-fehér kép problémája (kár, hogy a beállítást nem jegyzi meg a készülék). Többségükre azonban nem lesz szükség, hiszen a távirányítón jóval részletesebben szabályozhatjuk a ScreenPlay Directort.

Hátulról igazi csatlakozó-armada várja az érdeklődőt: három USB (plusz egy a kábelnek) port mellett találunk itt 10/100 Mbps-os Ethernet-csatlakozót, lopásgátló zárat, HDMI aljzatot, tápcsatlakozót, optikai audió és kompozit kimeneteket. Mivel a merevlemezes adattárolás sajnos jelentős hőtermeléssel jár, aktív hűtésre van szükség: a ventilátor hőkivezető nyílása is a hátsó panelen kapott helyet.

Belső
Kevés olyan, hétköznapi felhasználó által használt formátum van, amit ne támogatna a kis készülék. Videóból a „normál” és a HD-s felbontásokkal egyaránt megbirkózik, akár 1080p minőségű filmet is nézhetünk vele (támogatott formátumok: H.264, MPEG-1, MPEG-2 (AVI, VOB), MPEG-4 (AVI, DivX, XviD), WMV, AVCHD). Nagy kérdés persze, hogy hogyan kerülnek rá a mozgóképes alkotások a merevlemezre. Ha jogkövetőek akarunk lenni, akkor az általunk boltban megvásárolt alkotások ripelt vagy akár egy-az-egyben átmásolt változatait tekinthetjük meg rajta.

Ugyanakkor a kis masina Internet-képes, így akár Youtube videókat is meg lehet általa nézni. Sőt, még a Bitorrent protokollt is támogatja, miáltal anélkül lehet filmeket letölteni, hogy ahhoz bekapcsolt PC-re lenne szükség. Ez igen hasznos képesség, tekintve, hogy a legtöbb PC zajos eszköz, ráadásul jóval többet fogyaszt, mint egy médialejátszó. Online garázdálkodásnak pedig csak a tárterület szab határt, ami esetünkben 1 terabyte (az Iomega kínál 2 TB-os modellt is).

Nem csak filmnézésre használható az eszköz, hanem képeink (JPEG, BMP, GIF, PNG, TIFF formátumok) és kedvenc zenéink (MP3, AC3 (Dolby Digital), WAV, OGG, WMA, AAC) nyújtotta örömöknek is hódolhatunk. Mivel számos USB porttal van ellátva az Iomega terméke, ezért akár pendrive-ról is visszanézhetjük például a nyári vakáció emlékeit. Ez a három funkció egyébként annyira alapvető képessége a médialejátszónak, hogy a távirányítón alul külön, színekkel kiemelt gombokat kaptak (ahogy az internetezés is).

És ha már szóba került a távirányító: a „nagyokhoz” hasonlító vezérlőn dicséretes módon hangerőt is szabályozhatunk (nyilván csak a tévén aktuálisan beállított szintig). Teljes kezelőszerv-arzenál kínálja magát, vagyis kézből indíthatjuk el és állíthatjuk meg a lejátszást, lépkedhetünk a könyvtárak között és ugrálhatunk előre-hátra a filmekben. Az információs gomb megnyomásával az adott médiaállomány adatai jelennek meg, egészen részletes (méret, kodek, felbontás, hangsáv, másolás ideje stb.) módon. Ugyancsak lehetőség van alapvető file-műveletek (könyvtár létrehozása, állomány átnevezése vagy törlése) fotelből való elvégzésére.

Tapasztalataink
A kis eszköz egyébként nem mondható fürgének, legalábbis a boot idejét tekintve nem: mérésünk szerint kikapcsolt állapotból a teljes használhatóságot 1 perc 33 másodperc alatt érte el. Leállítani már jóval gyorsabban le lehet: tesztünk szerint 13-14 másodperc kell a nyugvó állapot eléréséhez. Működés közben közelről természetesen hallani a ventilátor zaját, ám ez egyáltalán nem olyan zavaró, mint egy asztali PC vagy egy notebook esetében; főleg nem okoz problémát filmnézés közben.

Apropó, lassúság: érdemes az eszköz firmware-ét frissíteni, a gyártó szerint ez jótékony hatással van a teljesítményre (valamint javítja a feliratok támogatását és a hálózati lejátszást is). Igaz, maga a procedúra kicsit körülményes, hiszen a szükséges állomány beszerzéséhez egy zavaróan részletes (többek között e-mailcímünk, nevünk és postai címünk után is érdeklődő) űrlap kitöltésével juthatunk csak hozzá. Ezt követően azonban már csak fel kell másolni egy pendrive-ra az új firmware-t, majd nincs többé szükség PC-re. Az USB kulcsot a ScreenPlay Directorba dugva megkezdődhet a frissítés (és az imádkozás, hogy ne legyen pont akkor áramszünet).

Használat közben nem lesz „forrófejű” a lejátszó, pár órányi működés után is csak nagyjából kézmeleg állapotot ér el. Túlhevülés tehát kizárva, igaz, ez a már említett aktív hűtésnek köszönhető. Lejátszás közben, ha megállítjuk a folyamatot, információs csík és számszerű adat is tájékoztat arról, hogy mennyi a teljes lejátszási idő, illetve, hogy ebben hol járunk. Nagy pluszpont, hogy ha ki is kapcsoljuk a készüléket, megjegyzi, hogy hol tartottunk a filmben, és legközelebb felkínálja a folytatás lehetőségét (de természetesen elölről is lehet kezdeni). Ha pedig bekapcsolva felejtjük a készüléket, pár perc tétlenség után működésbe lép a háromszínű, Iomega logókat pörgető képernyővédő.

Végül két dolog, amit hiányoltunk a készülékből. Egyrészt, ha már rendelkezésre áll a nagy tárterület, igazán megoldhatták volna az Iomega mérnökei, hogy televíziós adásokat is lehessen rögzíteni a merevlemezre (akár időzített módon). A non plusz ultra pedig az lenne, ha emellett vezetékmentesen is tudna hálózatra csatlakozni a kis eszköz – Wi-Fivel felvértezni azonban csak külön adapterrel lehetséges.

Ezek ellenére a valamivel több mint 46 ezer forintos fogyasztói ár egyáltalán nem sok érte. Hasonló funkcionalitású gép ugyan olcsóbban is kihozható az alkatrészek egyenkénti megvásárlásával és otthoni összeépítésével, de az biztosan nem lesz ilyen kompakt és diszkrét külsejű megoldás. Akinek pedig nincsen szüksége merevlemezre, csupán a gépén tárolt filmjeit, esetleg DVD vagy Blu-ray drive-jába rakott lemezeit akarja megnézni, annak kínálja ScreenPlay TV Link termékét az Iomega. A 25 ezer forint körül kapható készülékből hiányzik a winchester, és nincsenek rajta kezelőszervek, csak csatlakozók, cserébe viszont vékonyabb és halkabb (de ugyanúgy HD-képes) eszközt rakhatunk a televízió mellé.

Az Iomega mindkét termékére 3 év garanciát vállal.