Connect with us

technokrata

Eljárt az idő a PC-k felett

Kütyük

Eljárt az idő a PC-k felett

„Az Android lesz a mobil világ Windows-a.”

Másfél hete írtunk a Tennessee Műszaki Egyetem egyik professzorának értekezéséről, miszerint napjaink mobil eszközei már olyan teljesítménnyel rendelkeznek, amikről a tizenöt évvel ezelőtti PC-k is csak „álmodozhattak”. Ezzel szinte teljesen megegyező úton indult el az Nvidia, amikor a vállalat egyik szakembere nemrég nyilatkozott a mobil készülékekkel kapcsolatban. Neil Trevett, az Nvidia mobil tartalomfejlesztésével foglalkozó részlegének alelnöke úgy véli, hogy „a PC hamarosan idejétmúlttá válik. A mobil számítástechnikáé a jövő. A mobilok a Webre költöznek, és a Web is mobillá válik – a kettő egyre közelebb kerül egymáshoz.”

De vajon jó-e ez az Nvidiának? A többség számára a vállalat még mindig grafikus gyorsítóiról és alaplapjairól ismeri s céget. Nem véletlenül, hiszen a május másodikán véget ért utolsó teljes negyedév 1 milliárd dolláros bevételének 78 százalékát, 780,85 millió dollárt továbbra is ezek a hardvereszközök szolgáltatták. Ugyanakkor a maradék egy jelentős részét a SoC (system-on-chips) rendszerek hozták össze az Nvidiának: Tegra sorozatú termékei egyre kedveltebbé válnak például a hordozható kommunikációs készülékekben.

Erre alapozva jelentette ki Trevett, hogy a jövő a mobil készülékeké. Nem teljesen járatlan az út az Nvidia számára, hiszen már rendelkezik tapasztalatokkal, amelyekre az ARM alapokon nyugvó Tegra fejlesztése során tett szert: az általános célú feldolgozóegység köré mára szervesen illeszkedik a Geforce-szerű grafikus motor. Ennek köszönhetően a platform nem csak általánosságban áll helyt, hanem a grafikaintenzív felhasználási területeken (mobilos játékok, HDTV rendszerek stb.) is jól teljesít.

A Microsoft Kin-lódása
Két hónappal a piacralépést követően beszüntette okostelefonja értékesítését a Microsoft. A közösségi hálózatokat központba helyező készülék gyatra eladási mutatói késztették a lépésre a vállalatot – a kis készülék meg sem érhette az európai bemutatót. A Kinen dolgozó csapatot egy az egyben ráállították a Windows Phone 7 fejlesztésére.

Ezzel párhuzamosan a Google Android dominánssá válására kell felkészülni, ami az okostelefonokat és az ehhez hasonló internet-képes eszközöket illeti, állította az alelnök. „A PC-s perspektívából a mobil világba érkező Nvidia látja a nyílt megközelítés előnyeit és támogatja is azt. Kiállunk az Android előnyei mellett, az Apple-lel szemben. Az Android lesz a mobil világ Windows-a.” – vonta le humoros következtetését Trevett.

Ugyanakkor ironikus, hogy az Nvidia Tegra alapú termékek legnagyobb felvevője a korántsem nyíltságáról ismert Microsoft Zune HD lejátszója, illetve Redmond befuccsolt Kin okostelefonja.

Microsoft Kin.jpg

Microsoft Kin, a bukott okostelefon



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek