Connect with us

technokrata

Ma eldől az iPhone 4 sorsa

Kütyük

Ma eldől az iPhone 4 sorsa

A nap beismerése.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tart ma az Apple Inc., ahol a várakozások szerint arról ad számot, miként akarja orvosolni az iPhone 4 vételi hibáját. Az okostelefon-család legújabb tagja június 24-én került a boltokba, és három nap alatt 1,7 milliót adtak el belőle. A vásárlók egy része azonban arra panaszkodik, hogy a telefon bizonyos esetekben elveszti a kapcsolatot a bázisállomással, azaz megszakad a hívásuk, és a hibát igazolták az egyik legbefolyásosabb amerikai fogyasztóvédelmi szervezet, a Consumer Report tesztjei is (Napi, 2010. július 14.). Egy tegnapi sajtóinformáció szerint az Apple egyik mérnöke már a fejlesztés időszakában figyelmeztette a cég vezetését, hogy gondok lehetnek az iPhone újratervezett antennájával. A Bloombergnek nyilatkozó szakértők szerint visszavetheti a telefon értékesítését és jóvátehetetlen kárt okozhat az Apple imázsának, ha nem vállalja nyilvánosan a felelősséget a hibáért. Találgatások szerint a vállalat két dolgot tehet: vagy ingyen ad minden iPhone 4-hez egy tokot, ami elfedi a kritikus antennaszakaszt, vagy visszahívja a csaknem kétmillió eladott készüléket javításra. Utóbbi becslések szerint 1,5 milliárd dollárjába kerülhet a cégnek.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek