Connect with us

technokrata

Visszahívják a már eladott iPhone-okat?

Kütyük

Visszahívják a már eladott iPhone-okat?

Akár fogadni is lehet rá, Steve Jobs cége kénytelen lesz-e lecserélni a telefonokat.

Mi is több alkalommal foglalkoztunk már az Apple iPhone 4 telefonkészülékének antenna problémájával, melyet hol súlyosnak, hol jelentéktelennek állított be a média. Azonban már az első beszámolók felbukkanásával bekerült a köztudatba a kérdés: lesz-e termékvisszahívás? Azaz van-e olyan komoly a hiba, hogy azt csak ezzel a módszerrel lehet olvasni (a szoftveres frissítés ugyanis nem vált be)?

Természetesen óriási presztízsveszteséget jelentene az almás vállalatnak, ha végül kénytelen lenne ehhez az eszközhöz folyamodni. Mindamellett alaposan megcsappantaná az Apple idei profitját is, hiszen milliós eladott darabszámról beszélünk. A Bernstein Research becslései szerint egy teljes körű termékvisszahívás a vállalat számára 1,5 milliárd dollárba kerülne, ami nagyjából a cég számára rendelkezésre álló összes készpénz 3,5 százaléka.

Kevésbé elegáns, de sokkal olcsóbb megoldás lenne, ha ingyen elérhetővé tenne a vásárlók számára egy olyan gumi tokot, amilyet az élelmesebb kereskedők már 20-30 dollárért árulnak az Interneten. Egy ilyen keret ugyanis lehetetlenné teszi, hogy „helytelenül” fogjuk a készüléket, azaz leárnyékoljuk az antennát a tenyerünkkel. Ugyan jelenleg is megtalálható ez a kiegészítő a vállalat kínálatában, de 29 dollárt kér érte (miközben az Apple számára 1 dollárba kerül egy darab beszerzése).

A briteknél még fogadni is lehet arra, hogy lesz-e visszahívás. A Paddy Power fogadóirodánál nemrég még 2:1-hez eséllyel csalogatták a vállalkozó kedvűeket pénztárcáik megnyitására, azonban az elmúlt napokban 4:6-hoz arányra változtatták annak valószínűségét, hogy az Apple végül beadja-e a derekát. Azért rontotta a fogadóiroda a tétet, mert a szigetországbeliek között kitört a „lottóláz”: néhány nap alatt rengetegen tettek fel pénzt arra, hogy Steve Jobs végül engedi fog a nyomásnak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek