Connect with us

technokrata

160 ezer Android mobiltelefon naponta

Kütyük

160 ezer Android mobiltelefon naponta

Tíz nap alatt majdnem minden budapestinek jutna egy készülék.

Nemrég számolt be a Google Android operációs rendszerének sikeréről. Az OS-t számos gyártó alkalmazza készülékeiben, ennek köszönhetően naponta átlagosan valamivel több mint 160 ezer, ezt a platformot futtató készüléket adnak el szerte a világon. „Hacsak nem alszik, mindenki minden nap, egyfolytában rajta lóg a mobil eszközökön. Minden a mobilitás irányába mozdul el, és mi részt veszünk benne. [..] Rendkívüli pillanatoknak vagyunk tanúi.” – nyilatkozta Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója az AFP hírügynökségnek.

A hivatalos adat egyébként százezerrel több, mint amire korábban becsülték. Még májusban, a Google éves, részvényeseknek tartott találkozóján Schmidt körülbelül 65 ezerre lőtte be ezt a számot. Igaz, már akkor is úgy nyilatkozott, hogy a valós adat ennél jóval több lehet. Nos, több lett, és ezzel a platformnak nemcsak a létjogosultsága igazolódott, hanem sikeressége is. Utóbbit nem csupán a Blackberry vagy a Symbian operációs rendszerekhez képest kínált nagyobb funkciógazdaság indokolja, hanem az is, hogy különböző gyártók használják fel. A HTC, a Motorola, az LG Electronics csak néhány abban a sorban, melyben a Google Androidot futtató készülékek gyártói találhatók.

A keresőóriás operációs rendszerét egyébként jellemzően okostelefonokban használják. Ez a szegmens amúgy is felfutóban van; amint arról mi is írtunk, az idei év első három hónapjában 55 millió ilyen készüléket szállítottak le a gyártók, az egész évre tervezett darabszám pedig 224 millió.

Kapcsolódó cikkünk: Távolról törli a Google a telefonokat



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek