Connect with us

Hirdetés

technokrata

Internetes kamerák is segítik az árvízi védekezést

Kütyük

Internetes kamerák is segítik az árvízi védekezést

Az árvízi védekezésben is nagy segítséget adnak a Duna magyarországi alsó szakaszán néhány éve elhelyezett internetkamerák. A készülékek környezetvédelmi és vízgazdálkodási haszna mellett képeit használta már a rendőrség, de számtalan turista is.

Mióta a rendszer működik, minden évben volt jég a Dunán, és a folyamatos figyelésnek köszönhetően nem egy torlódást sikerült már megakadályozni. A kamerák a mostani árvíznél is hasznosultak, a víz szintjének állandó figyelése mellett a vízminőséget is jól nyomon lehet követni a képeken. A habzás, a folyó színe és más tulajdonságai számos következtetést és megelőző lépést tesznek lehetővé – mondta el Keve Gábor, az Alsó-Duna-Völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (ADUKÖVIZIG) szakembere.

A Polygon Informatikai Kft. által eredetileg a jégzajlás figyelésére kiépített rendszer a képeket egy központi egységen archiválja, ezért a rendőrség is felhasználta például abban a nagy port felvert 2009. áprilisi esetben, mikor egy hajókaraván ütközött a bajai híd pillérének. Egy másik esetben a felvételek megmutatták, ki, mely hajóról engedett éjjel olajat a Dunába.

adukovizig kamera kép.jpg

A rendőrség is támogatná a folyó minél sűrűbb bekamerázását, de az eszközöknek a turisták is örülnének − mondta a szakember. Az internetről bárki számára elérhető öt fix, és az egy, csak telente használt mobil egység a Duna magyarországi alsó szakaszán teljesít szolgálatot 2008 áprilisa óta, Dunaföldvár, Paks, Dombori és Mohács környékén. Nem egyszer láttuk a felvételeken, hogy egy-egy turistahajón, vagy túrakenuban ülő a kamera előtt integet és közben telefonál, miközben valaki egy távoli országból élőben nézi a „közvetítést”.

A kamerarendszer nem mellesleg megspórolja a folytonos helyszíni kiszállást, így már bőségesen visszahozta az árát, de azt például senki sem tudja számszerűsíteni, hogy egy jégtorlasz, vagy a kialakulása után fenyegető jeges ár vajon mennyi kárt okozhatott volna, ha a kamerák nem figyelmeztetnek időben. A másodlagos, rendőrségi és turisztikai hasznosítás ehhez képest csak hab a tortán − fogalmazott Keve Gábor.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés