Connect with us

technokrata

Nokia: rosszabb év az iPhone miatt

Kütyük

Nokia: rosszabb év az iPhone miatt

Borúlátóbbak a finnek.

A készülékgyártó és szolgáltatási üzletága második negyedévi értékesítési árbevételére korábban kiadott 6,7-7,2 milliárd eurós előrejelzését a Nokia a tartomány alsó határa környékére, illetve az alá módosította az átlagos készülékárak csökkenése miatt.

A Nokia amiatt volt kénytelen lefelé módosítani eredmény előrejelzését, mert az okostelefonok piacán erőteljes verseny alakult ki az Apple iPhone készüléke és a Research in Motion Ltd (RIM) Blackberry készüléke, valamint más gyártók prémium kategóriás készülékeinek eladásai révén.

Emellett az is hatással van a piacra, hogy a darabszám szerinti eladások súlypontja eltolódott az alacsonyabb nyereségtartalmú készülékek felé, valamint gyengült az euró árfolyama. Üzemi eredmény kulcsát a második negyedévre a korábban jelzett 9-12 százalékos, az idei évre pedig a várt 11-13 százalékos tartomány alsó határának környékére módosította a Nokia.

A világ legnagyobb mobiltelefon gyártója megerősítette a mobiltelefon világpiac darabszám szerinti forgalmának idei 10 százalékos növekedésére, valamint saját piaci részesedésének 2009-es szinten való megőrzésére korábban tett előrejelzését. Értékesítési árbevétel alapján azonban már borúlátóbb, és a korábban jelzett növekedés helyett piaci részesedésének csökkenésére számít.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd
the_english_surgeon_534448a

Alkalmazások, szoftverek

Idegesek leszünk, ha nem tölt fel elég gyorsan a selfie?

2017. február 27. hétfő