Connect with us

Hirdetés

technokrata

Internet Explorer – többen használják, meg nem is

Kütyük

Internet Explorer – többen használják, meg nem is

Kezdünk rákapni a Chrome ízére; ugyanakkor a Firefox kicsit vesztett népszerűségéből.

A Net Applications január havi elemzése érdekes eredményeket hozott. A Firefox részesedése esett kicsit (24,6 százalékról 24,4 százalékra), miközben a Google fejlesztette Chrome (4,6-ról 5,2 százalékra nőve) már lehagyta az Apple Safariját. Utóbbi stagnálást tudott felmutatni: stabilan tartja a tavalyi év végén megszerzett 4,5 százalékos részesedést a böngészők „piacán”.

Nem szóltunk még az Internet Explorerről, pedig a Microsoft browsere figyelmet érdemel. Most először tudta meghaladni a legújabb, nyolcadik generációs változat a Windows XP-vel népszerűvé tett IE6-ot. Januárban már 22,3 százalékos részesedése volt az IE8-nak, miközben az IE6 visszaesett 20,1 százalékra. Ebben bizonyára az is szerepet játszott, hogy a Google a múlt héten bejelentette: biztonsági problémák miatt nem támogatja többé az utóbbit webes szolgáltatásai, például a Google Docs esetében. Ugyanakkor a redmondi szoftver népszerűsége tovább csökkent (ha az összes változatot figyelembe vesszük), melynek legfőbb nyertese ezúttal a Chrome lett.

Az egyes változatok vizsgálatával kiderült az is, hogy a Firefox 3.5-ös változata a Tűzróka legnépszerűbb verziója: ezt az internetezők 17,1 százaléka használja. További részletek az alábbi ábrán.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés