Connect with us

technokrata

Felszámolnák a szélessávú fehér foltokat

Kütyük

Felszámolnák a szélessávú fehér foltokat

Két éven belül 850 településen teremtheti meg a szélessávú hálózati hozzáférés lehetőségét a Nemzeti Digitális Közmű, az azonban még tisztázott, hogy az előfizetőket elérő utolsó hálózati szakaszon milyen működési modellt alkalmaznak majd a szolgáltatók.

Mintegy 45 milliárd forintból valósul meg a Nemzeti Digitális Közmű (NDK) kiépítésének első fázisa – mondta az Internet Hungary konferencián egy kerekasztal-beszélgetésen Debreceni Győző infokommunikációért felelős kormánybiztos. Magyarországon jelenleg mintegy 1100-1200 olyan település van, ahol nem érhető el szélessávú szolgáltatást biztosító optikai hálózat, s további 1100 településen pedig nincs verseny, mivel csak egyetlen szolgáltató hálózata érhető el. Az NDK első építési fázisában két éven belül 850 települést ér majd el a szélessávú hálózat, a felhasználói végpontok kiépítése azonban már a szolgáltatók feladata lesz.

A gerinchálózat és a felhasználók közötti hálózati szakaszon, vagyis az „utolsó mérföldön” azonban számos technológiai megoldás szóba jöhet, ennek működési modellje azonban még nem tisztázott.

Winkler János, a Magyar Telekom vezérigazgató-helyettese szerint a digitális közműnek olyan területeken lehet értelme, ahova a vezetékes vagy mobilhálózatok kereskedelmi alapon nem jutnak el. Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke szerint az ilyen településre az államnak a szolgáltatóknak közösen kell eljuttatni a szélessávú szolgáltatásokat.

Betzalel Kenigsztein, a UPC vezérigazgatója szerint lehet olyan üzleti modellt találni, amely az állam és a magántőke együttműködésén alapszik. Marchhart Pál, a Vodafone vezérigazgató-helyettese szerint a hálózat bizonyos elemeinek létrehozásához az állam segítségére van szükség, azonban a végfelhasználói hozzáférést már a távközlési versenypiac szereplőinek kell kiépíteniük.

Winkler János egyfajta szolid állami nyomásgyakorlást sem tart elképzelhetetlennek annak érdekében, hogy a szélessávú szolgáltatások iránti felhasználói igényt, keresletet ösztönözzék. Debreceni Győző szerint is elképzelhető ilyen fellépés, de csak abban az esetben, ha a szélessávú hálózat mindenki számára elérhető és hozzáférhető.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek

kiemelt-kep
2018-volkswagen-arteon-photos-and-info-news-car-and-driver-photo-676567-s-original
SAN BERNARDINO, OCTOBER 29: Shipping orders go by on a conveyor belt at Amazon's San Bernardino Fulfillment Center October 29, 2013 in San Bernardino, California. Amazon's 1 million square-foot facility in the hard hit San Bernardino County has created more than 800 jobs at the center. Fulfillment centers are where products sold by other vendors on Amazon.com store their inventory. (Photo by Kevork Djansezian/Getty Images)
20170802_093113

Tesztek

Kipróbáltam a Kingston legújabb SD-kártya olvasóját

2017. augusztus 3. csütörtök
SAMSUNG CSC
SAMSUNG CSC

Mobil tesztek

Teszt: Megvizsgáltuk, milyen az új Honor 8 (video)

2017. május 23. kedd
uobelqc8

Mobil tesztek

Teszt: Megnéztük magunknak a Huawei P10 Plus-t

2017. május 4. csütörtök
SAMSUNG CSC

Laptop tesztek

Teszt: Fujitsu Lifebook U747 – A pehelysúlyú bajnok

2017. április 14. péntek
SAMSUNG CSC

Audió Eszközök

TESZT: iFrogz – Coda Wireless család

2017. április 11. kedd
SAMSUNG CSC

Okosóra tesztek

Teszt: Casio Edifice EQB-600

2017. március 28. kedd