Connect with us

technokrata

Siker a mobilinternet

Kütyük

Siker a mobilinternet

Magyarországon a lakosság arányában már 2008 végén már többen vettek igénybe mobilinternet szolgáltatást, mint Norvégiában, Kínában vagy Tajvanon.

Magyarországon a 14-74 éves (felnőtt) lakosságból 3,4 millió fő volt internethasználónak tekinthető 2009 első félévének végén, vagyis ennyien töltöttek havonta legalább 1 órát valamilyen formában a világháló elérésével, vagy e-mailezéssel. GKIeNET – T-Home – T-Mobile: Jelentés az internetgazdaságról című kutatása rámutat, hogy az internetezők több mint fele (55%-a) legalább 4 éve internetezik, harmaduk 2-3 éve, míg tizedük az elmúlt évben vált internethasználóvá. A használat intenzitását illetően az internetező felnőtt lakosság több mint fele (58%-a) napi rendszerességgel szokott internetezni.

2009 első félévének végén az internet-előfizetések száma meghaladta a 2,4 milliót, a növekedés motorja pedig elsősorban a mobilinternet volt. Az eddigi tapasztalatok alapján 2 éves időtávban a lakossági internet-előfizetések száma eléri a 2 évvel korábbi számítógéppel rendelkező háztartások számát. A számítógépek, ezen belül is a laptopok árának csökkenése így közvetetten a lakossági előfizetések számának emelkedéséhez járul hozzá. Az összemérhetőség a szélessávú mobilinternet szolgáltatás megjelenésével és egyre szélesebb körű elterjedésével viszont csak részben lehetséges, mert a mobiltechnológia az egyéni, míg a vezetékes elérési módok a háztartási igényeket hivatottak általában kiszolgálni.

A világ fejlett és fejlődő országaiban az internet elérése SIM kártyán keresztül jelenleg a leggyorsabban terjedő internet elérési technológia. A lakosság arányában Japánban vesznek legtöbben igénybe mobilinternet szolgáltatást, ami nem is meglepő: tíz évvel ezelőtt, 1999-ben itt jelent meg a világon elsőként a mobilinternetezés lehetősége. Európában Nagy-Britannia jár az élen ezen internet elérési mód szempontjából. Magyarországon szintén a lakosság arányában 2008 végén már többen vettek igénybe mobilinternet szolgáltatást, mint Norvégiában, Kínában vagy Tajvanon.

Internetezni telefonon vagy telefonnal
Mobilinternet-szolgáltatás háromféleképpen vehető igénybe. Egyrészt a mobiltelefon képernyőjén keresztül, azon böngészve, másrészt hagyományos módon, a számítógép képernyőjén keresztül. Ez utóbbi esetben meg lehet különböztetni, hogy a számítógép adatkártya, illetve USB modem segítségével kapcsolódik a mobilhálózatra, vagy a mobiltelefon látja el a modem funkcióját. Magyarországon a mobilinternet-szolgáltatást leggyakrabban még adatkártya használatával veszik igénybe (79%). A mobiltelefon modemként való használata kevésbé elterjedt (21%) – a mobiltelefon képernyőjén pedig a mobilinternetezők 14%-a szokott böngészni.

Az előfizetők 86%-a jelenleg csak egyetlen módon használja a technológiát, míg a leginkább jellemző kombináció (6%), hogy az adatkártyával történő internetezés mellett a mobiltelefonon, annak képernyőjét használva is böngészik a világhálót. A mobiltelefon képernyőjén történő internetezés elsősorban azok körében népszerű, akik rendelkeznek más típusú, otthoni előfizetéssel is (20%), s ez a hozzáférési mód elsősorban a magas végzettségű férfiakra jellemző.

Eredetileg az internet terjedése is a munkacélú felhasználásnak köszönhetően indult el, míg mára már a magáncélú felhasználása vált dominánssá. Várhatóan ugyanezt a pályát futja majd be a mobilinternet-szolgáltatás is, csak jóval rövidebb idő alatt. Magyarországon a mobilinternet-előfizetéssel rendelkezők kevesebb, mint fele (45%) használja kizárólag magáncélra az internetet, míg 69%-uk véli úgy, hogy az internetezés inkább magáncélú, mint munkacélú. 16% azoknak az aránya, akik fele-fele arányban használják magán- és munkacélra is.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek