Connect with us

technokrata

A legjobb filmek

Kütyük

A legjobb filmek

Legalábbis a torrentezők szerint.

A TorrentFreak nemrég ismét közreadta, melyik filmek váltották ki a legnagyobb érdeklődést a P2P file-megosztásra alapuló klienseket használó internetezőkből. Az elmúlt héten a lista elejére az itthon még be nem mutatott Year One alkotás került, amelyben Jack Black nevetteti meg a nézőket az őskori történetben – már aki bírja az ilyen típusú humort. Érdekesség, hogy a film a nyár közepén került mozikba az Egyesült Államokban, ennek ellenére még mindig nagyobb durranásnak ígérkező címeket tudott megelőzni a filmletöltők köreiben.

District 9 trailer

Második helyre a District 9 került, mely a sci-fi műfajt hivatott megújítani; a Földre kényszerből betelepülő űrlények saját, kisebbségekhez való gyatra hozzáállásunkra igyekszik rávilágítani. Emellett az elmúlt hét tíz legtöbbet töltött filmjei között megtalálható még a Bruno, a Másnaposok és a Brad Pitt főszereplésével készült Becsteleny Brigantyk is.

Becsteleny Brigantyk

Az adatok a TorrentFreak mérésén alapulnak. A lista senkit sem bátorít a sok (tíz)millió dolláros befektetéssel és nem ritkán több száz ember munkájával készülő alkotások anyagi ellentételezés nélküli beszerezésére, pusztán informál.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek