Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az első hivatalos magyar Nokia Mintabolt – itt az N97!

Kütyük

Az első hivatalos magyar Nokia Mintabolt – itt az N97!

Megnyílt az ország első hivatalos Nokia Mintaboltja a Mammut I. Bevásárlóközpont földszintjén.

Az üzlet nemcsak méreteit tekintve egyedülálló – hiszen mintegy 90 négyzetméteren várja a vásárlókat, de a Nokia teljes, Magyarországon kapható termékportfólióját is felvonultatja. A mobiltelefonok mellett kiegészítők széles skáláját kínálja, és a Nokia szolgáltatásait is bemutatja. Újdonság, hogy az érdeklődők, szakképzett eladók segítségével, vásárlás előtt kézbe vehetik és kipróbálhatják, megismerhetik a különböző ˝élő˝ és dummy készülékeket.

A most megnyílt Nokia Mintaboltban a vásárlók a termékújdonságok mellett megtalálhatják a régebbi modelleket is, és a kiegészítők gazdag kínálatát, többek között zenei és autós megoldásokat, mobiltartókat, melyekkel a készülékek még kényelmesebben használhatók. Az átfogó készülékkínálat mellett a felkészült, szakértő csapattól bárki segítséget kaphat a Nokia Ovi szolgáltatásainak – így a navigáció, a levelezés, vagy zene – és a készülékek tulajdonságainak, működésének megismerésében. Készülékvásárlás után az eladók igény szerint, térítésmentesen beállítják az igényelt alkalmazásokat. Az üzlet egyúttal szervizként is működik, így bárki betérhet akár egy szoftverfrissítésre is.

A Nokia legújabb multimédiás készüléke, az érintőképernyős Nokia N97 már elérhető a Nokia Mintaboltban, a technikai újdonságok iránt érdeklődők itt foghatják azt először kézbe. Az 5 megapixeles kamerával rendelkező, szétcsúsztatható kialakítású telefon mindig készen áll a kedvenc közösségi portálok és internetes oldalak elérésére. A teljes QWERTY billentyűzet és a virtuális érintőfelület egyaránt hatékony blogolást, chatelést, tartalomküldést, SMS-ezést vagy e-mailezést biztosít.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés