Connect with us

technokrata

Meghalt Michael Jackson

Kütyük

Meghalt Michael Jackson

A rajongók a Wikipedia-n estek egymásnak.

Tegnap, hazai idő szerint éjfél előtt nem sokkal érkezett a hír: a pop királya kórházba került szívrohama miatt. A TMZ.com oldal bejelentését követően nem sokkal elkezdtek ömleni a cikkek a nemzetközi médiában, amelyek Jackson haláláról tudósítottak. Los Angeles-i idő szerint késő délután a kórház is elismerte, hogy az 1980-as és 90-es évek ikonikus zenealakja elhunyt.

Amellett, hogy az eset zenetörténeti szempontból mindenképpen szomorú (ahogyan az volt Elvis Presley, John Lennon vagy Fred Astaire halála is), érdekes, hogy miként reagáltak a rajongók a digitális érában. A szabadon hozzáférhető, elvileg bárki által szerkeszthető online enciklopédiában, a Wikipedia vonatkozó oldalán például folyamatos volt a „csata” a szerkesztők között. Amíg nem volt biztos értesülés Jackson eltávozásáról, addig gyakorlatilag néhány percenként változott a bejegyzés tartalma; hol arról szólt a cikk, hogy meghalt az énekes, hol pedig kitörölték ezeket a részeket. Néhányan az Invincible album leírását Jackson „utolsó stúdió albumára” változtatták, az angol jelen idejű „is” segédigét pedig a múlt idejű „was”-ra cserélték le.

Ez a roham végül oda vezetett, hogy helyi idő szerint délután negyed négykor a Wikipedia ideiglenesen megadta magát. A site a következő üzenetet jelenítette meg a tartalmak helyett:
“Sorry! This site is experiencing technical difficulties… Cannot contact the database server: Unknown error (10.0.6.24))”

Nagyjából egy órával később, amikor a világszerte ismert énekes halálhíre hivatalos megerősítést nyert, lezárult a „bejegyzésháború”. Először hat órára zároltak két, Jacksonról szóló cikket, a bizonytalan körülményekre hivatkozva, ezt követően pedig a haláleset rövid leírásával módosították az oldalt. Azt, hogy a jelenlegi állapot még nem a végleges, a bejegyzés elejére tett rövid szerkesztőségi üzenet jelzi: „This article is about a person who has recently died. Some information, such as that pertaining to the circumstances of the person´s death and surrounding events, may change rapidly as more facts become known.”

Egyébként nem csak a Wikipedia-n fejezik ki megrendültségüket a rajongók: szinte az összes, Michael Jacksonhoz köthető Youtube klipnél – még a néhány százak által megnézett játéktörténeti ritkaságoknál (lásd alább) is – hozzászólások sorakoznak a fél nappal ezelőtt történteket kommentálva. Többségük búcsúztatja a popikont, néhányuk pedig még mindig nem akarja elhinni a történteket.

Játékipar
Michael Jackson megkerülhetetlenségét mutatja, hogy nem egy számítógépes játék született zenei tehetségére alapozottan. Elsők között kell említeni a Commodore 64-en 1990-ben megjelent Moonwalkert, amely több platformra (például Sega Genesis-re is) megjelent. Ezekben a játékokban a legendás számok is felcsendültek, természetesen a kor számítástechnikai eszközei biztosította jellegzetes hangzással.

Néhány évvel később szintén a Sega adott teret a pop királyának, már ami a számítógépes játékokat illeti. A Dreamcast konzolra megjelent Space Channel 5 szoftverükben a felhasználónak egy, a jövőben élő riporter bőrébe kellett beleélnie magát, aki egy idegen invázió kellős közepébe keveredik. Az egyik küldetés során Space Michael megmentése volt a feladat, akinek hangját Jackson adta.

A Final Fantasy: The Spirits Within alkotásban szintén megtalálható volt az énekes, igaz, rejtett és közvetett formában. Az eredeti, két DVD-s változatba került bele az a „húsvéti tojás”, amelyben a CG modellek Jackson Thriller zenéjének ütemére, a videoklipben látható módon mozognak.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek