Connect with us

technokrata

Törje fel iPhone-ját! Pofátlan hirdetés az Apple bolt mellett

Kütyük

Törje fel iPhone-ját! Pofátlan hirdetés az Apple bolt mellett

Öles betűk reklámozzák a telefont felszabadító szoftvert az utcán.

Hol is kezdjük… DVD Jon neve biztosan ismerősen hangzik még mindenkinek. Ő volt az, aki annak idején elunta, hogy linuxos számítógépén nem nézheti boltban vásárolt DVD-filmjeit, ezért feltörte a CSS másolásvédelmi eljárást, majd azt közzé is tette az Interneten. Az emiatt ellene indított pert pedig végül megnyerte – már akkor sejteni lehetett, hogy a skandináv srácból a szerzői jogokra nagy ívben tevő, a felhasználói szabadsághoz megrögzötten ragaszkodó programozó lesz.

Jon Lech Johansen

Ennek ékes példája volt az a 2008 eleji hír, miszerint DoubleTwist névre keresztelt szoftvere az ismert file-cserélőkre hasonlító módon használható. Alkalmazásával megoszthatóvá digitális állományaink; az asztali kliens révén zenéket, fényképeket vagy akár videókat is megoszthatunk rengeteg hordozható médialejátszóval, illetve több webes közösségi hálózaton keresztül is. Ezt a lehetőséget időközben kiterjesztette az Apple bábáskodása által igencsak védett iPhone-ra is.

Ismeretes, hogy Steve Jobs cége rigorózusan áll mindenfajta másolási, módosítási kísérlettel szemben – a platform nemhogy nem nyílt, de ha ez egyáltalán lehetséges, még zártabb, mint a Microsoft szoftverei. Ezt a norvég fiatalember „természetesen” nem tűrhette (valamint minden bizonnyal meglátta a hatalmas felhasználói táborban rejlő lehetőséget), és szoftverét úgy módosította, hogy az gyorsan és egyszerűen lemásolhatóvá teszi a mobiltelefonra letöltött médiatartalmat.

Az egyetlen dolog, ami hiányzott a program sikerre viteléhez, az a médiafigyelem. Jon Lech Johansen korábban ezt „ingyen” megkapta a világ minden tájáról, ám az utóbbi időben már elült körülötte a felhajtás. Nem kellett azonban sokat gondolkodnia, hogyan tudná minimális pénzből maximalizálni a várható eredményt. A leleményes fiatal kitalálta, hogy San Francisco belvárosában, az Apple bolt bejárata mellett alig pár méternyire található hirdetőtáblát fogja kibérelni reklámjához.

Az elgondolást tett követte, így most az San Francisco-i Apple rajongók, ha be akarnak térni kedvenc boltjukba, óhatatlanul is a cracker hirdetésébe botlanak. A táblán nagy betűkkel ez áll: „The Cure for iPhone Envy.” Alatta pedig ez: „Your iTunes Library on any device. In seconds.” Vagyis: „Gyógyír az iPhone irigységére. iTunes könyvtára bármelyik eszközön [életre kel]. Másodpercek alatt.”

kattintson a képre



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek