Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobil internettel a kistelepülések felzárkóztatásáért

Kütyük

Mobil internettel a kistelepülések felzárkóztatásáért

Pannon Legendák címmel indított pályázatot a Pannon.

„A mobil internet számos településen az egyetlen lehetőség, hogy az emberek a világhálóhoz kapcsolódjanak. Fontosnak tartjuk, hogy az ország egész területén megismerjék a mobil szélessávú technológiát és bátran használják is azt”- mondta Laczkó Tóth Gergő, a Pannon internet-és adatszolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese. „A mobil internet könnyen és egyszerűen használható, legyen szó asztali vagy hordozható számítógépről. A pályázat célja, hogy az iskolások felismerjék: a mobil internet a szórakozás mellett egyben oktatási segédeszköz is lehet. Segít abban, hogy naprakészek maradhassunk a legújabb ismeretekről és kis kutatással rengeteg információ tudható meg a régmúlt történéseiről, amelyek például egy legenda felkutatásához szükségesek”- folytatta Laczkó Tóth Gergő.

A Pannon Legendák pályázatára az 1500 fő alatti kistelepülések általános iskolái jelentkezhetnek, iskolánként 3 pályaművel. A Pannon a jelentkezőknek mobil internet eszközt és Pannon Internetet biztosít, amelynek segítségével könnyedén elvégezhető az internetes kutatómunka, és a pályázat feltöltése. Az általános iskolásoknak mindezt fényképszerű forgatókönyv formájában kell megtenniük. A forgatókönyvhöz rövid leírásnak kell tartoznia, amelyben ismertetik a feldolgozott történetet szöveges formában is. A Legendák weboldalára felkerülő anyagokat a nagyközönség és zsűri is értékeli. A zsűri tagjai – Goda Krisztina, Kamarás Iván és dr. Majorosi Emese – által legjobbnak ítélt pályaművet a Pannon megfilmesíti. A május 25-én induló közönségszavazáson legtöbb szavazatott elért iskola pedig mobil internettel felszerelt laptopot kap ajándékba.

„A mobil internet nyújtotta lehetőségek a kistelepüléseken élő gyerekek számára is megadják az esélyt, hogy megmutathassák saját történelmüket és hagyományaikat a nagyvilágnak. Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy a mobil technológia számtalan megközelítést kínál minden műfajhoz, legyen az akár film, akár vers. Kíváncsian várom a gyerekek fényképes forgatókönyveit, reményeim szerint sok humoros és aranyos történetet fogunk megismerni. A nyertes kiválasztásánál fontos szempont lesz az ötletesség és humor, amely tulajdonságok segítségével a későbbiekben egy színvonalas kisfilmet lehet elkészíteni”- mondta el Kamarás Iván színművész, a zsűri tagja.

Letenyei László, Ph.D., a Corvinus Egyetem docense a digitális szakadékról beszélve hangsúlyozta: „Magyarország a kilencvenes évek második felében „lemaradt” egy technológiai paradigmaváltásról, a szélessávú adatközvetítő rendszerek kiépítéséről. Míg az EU 15-ök átlagában az internet-penetráció 2003-ban 50% körüli volt, Magyarországon 15% körül, sőt vidéken ennél is kevesebb. Mindez a pozitív kormányzati beavatkozások ellenére is kedvezőtlenül befolyásolta Magyarország munkaerő-piaci átrendeződését az új évezredben, az ország elmaradt az új munkaerő-piaci trendektől: alig növekedett a részmunkaidőben, illetve távmunkában foglalkoztatottak aránya, nem bontakozott ki kellőképpen a távoktatás.”



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés