Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hogyan állunk a világ informatikai rangsorában?

Kütyük

Hogyan állunk a világ informatikai rangsorában?

Kiderült, hazánk mennyire számít fejlettnek e téren.

A Világgazdasági Fórum (Word Economic Forum, WEF) 2008–2009-es Globális Információtechnológiai Jelentése (The Global Information Technology Report, GITR) szerint idén is Dánia és Svédország vezeti az infokommunikáció fejlettségét mérő listát. A harmadik ”befutó” az egy hellyel feljebb lépő Egyesült Államok. Az első 10 helyezett között található Szingapúr (4.), Svájc (5.) és a többi skandináv ország, Hollandiával és Kanadával karöltve. Kína 11 helyet lépett előre, és első ízben került a BRIC országcsoport (Brazília, India, Kína, Oroszország) élére. Hazánk azonban visszacsúszott az egy évvel korábbi 37-ik helyről a 41-re.

A jelentés kiemeli, hogy a megfelelő oktatási alapok, a magas szintű technológiai felkészültség és az innováció a növekedés elengedhetetlen motorjai, amelyekre mind szükség van a jelenlegi gazdasági válság leküzdéséhez. „A hálózatos gazdaságra leginkább felkészült országok fejlődésében – beleértve többek között a skandináv államokat, Szingapúrt és az Egyesült Államokat is – nagy szerepet játszott az a tény, hogy a nemzeti programokban következetesen kiemelt figyelmet szenteltek az oktatás fejlesztésének, az innovációnak és a széleskörű infokommunikációs hozzáférés biztosításának. Mind az állami, mind a magánszektor vezetői számára fontos jelzés, hogy ne tévesszék szem elől az infokommunikációt, amely válságos időkben a növekedés és a versenyképesség egyik motorja lehet.” – jelentette ki Irene Mia, a Világgazdasági Fórum Globális Versenyképességi Hálózatának vezető közgazdásza, a jelentés társszerkesztője.

A jelentésben bemutatott Networked Readiness Index (NRI) mutatószám három fő terülten vizsgálja, hogy az egyes országok mennyire készültek fel a hálózatos gazdaságra és az infokommunikációban rejlő lehetőségek kiaknázására. A három terület: az infokommunikáció általános gazdasági, szabályozási és infrastrukturális környezete, a magánszemélyek, a vállalkozások és a kormányok felkészültsége az infokommunikáció alkalmazására és hasznosítására, valamint a rendelkezésre álló legújabb informatikai és kommunikációs technológiák tényleges alkalmazása.

„A szélessávú hozzáférés szó szerint átformálja az élet minden területét, legyen szó munkáról, tanulásról vagy szórakozásról. Korábban nem tapasztalt lehetőséget kínál a kapcsolattartásra, az információkhoz való hozzáférésre, az oktatás és az egészségügy fejlesztésére, új piacok meghódítására és a vállalkozások fejlődésére.” – nyilatkozta John Chambers, a Cisco elnök-vezérigazgatója – „Elérkezett az idő, hogy a minden területre kiterjedő szélessávú kapcsolatok kiépítését megfelelő befektetésekkel támogassuk, és a világ teljes lakossága a humán hálózat részévé váljon. A fejlett és fejlődő országok kormányzatainak és gazdasági vezetőinek együtt és együttműködve kell ösztönözniük a gazdasági növekedést, összpontosítva az olyan hosszú távú lehetőségekre, mint az univerzális szélessávú hozzáférés, amely javítja az életminőséget és biztosítja a gazdasági prosperitást az elkövetkező generációk számára.”

A jelentést a Világgazdasági Fórum az INSEAD-del együtt készítette, a fő támogató pedig az idei évben ismét a Cisco Systems volt. Az immár nyolc éve rendszeresen megjelenő kutatás a korábbi évekhez képest még több, összesen 134 országot fed le. A dokumentum a legátfogóbb és egyben mértékadó nemzetközi felmérés, amely rávilágít az infokommunikáció és az országok versenyképessége közti összefüggésekre. Az NRI nyilvános források adataira, valamint a Világgazdasági Fórum és partnerintézetei által készített, az intézményi és üzleti környezet minőségét vizsgáló éves vezetői véleményfelmérés eredményeire épül.

Az NRI legfrissebb adatai mellett a jelentés ismert akadémikusok és iparági szakértők írásait tartalmazza. Ezek a fejezetek a mobilitás, az infokommunikáció és az innováció különféle aspektusait vizsgálják, például a mobiltelefónia gazdasági növekedésre és a hálózati felkészültségre gyakorolt hatását, az internet átfogó jelenlétét, valamint a szakemberek mobilitására és a kutatás-fejlesztésre (K+F) gyakorolt hatását. Ezen kívül a jelentés esettanulmányokat is közöl az innováció és az infokommunikáció fejlesztése terén bevált módszerekről.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés