Connect with us

technokrata

Amit nem árt tudni online vásárlás esetén

Kütyük

Amit nem árt tudni online vásárlás esetén

Mit lehet tenni például akkor, ha az eladó megtagadja a termék átadását például arra hivatkozva, hogy az elért ár véleménye szerint túl alacsony volt?

Éppen amikor a költekezési kedv – ahogyan a jelenlegi gazdasági válságban – alábbhagy, előszeretettel keresünk kedvező lehetőségeket az interneten. Az interneten történő adás-vétel Magyarországon is egyre kedveltebbé válik. Bár a kaliforniai Ebay-nek nincs még hazai Internet oldala, sok magyar felhasználó és kereskedő használja a cég amerikai, az osztrák vagy a német honlapját. Ha az ember végül amellett dönt, hogy ajánlatot tesz az álomautóra, és az aukció végeztével az övé a legmagasabb megtett ajánlat, örülhet a (szerencsés esetben olcsón) megszerzett autójának. Eddig a pontig minden szép és jó, a vásárlás azonban nem mindig ilyen egyszerű.

Gondban a vevő
Mit lehet tenni például akkor, ha az eladó megtagadja a termék átadását például arra hivatkozva, hogy az elért ár véleménye szerint túl alacsony volt? – teszi fel a kérdést az ENWC nemzetközi jogi tanácsadó csoport. Ehhez jó tudni, hogy az Ebay-en keresztüli aukciók esetén – ugyanúgy, mint egy üzletben történő vásárlásnál – az eladó és a vevő között adásvételi szerződés jön létre. Az eladó köteles az árut kiadni a vevőnek és a vevőnek ki kell fizetnie a vételárat. Így ha az eladó vonakodik, a vevő beperelheti őt a dolog kiadása iránt. De be is szerezheti ugyanazt a típusú terméket egy másik eladótól, és ha annál magasabb árat kellett fizetnie, a különbözetet követelheti az Ebay-en keresztüli eladótól.

Jogaink és kötelességeink
Vevőként ezen túlmenően figyelemmel kell lennünk arra, hogy ha az Ebay-en hivatalos kereskedőtől* vásárolunk valamit, jogosultak vagyunk a szerződéstől elállni az áru átvételétől számított nyolc napon belül, indokolás nélkül. A kereskedőnek pedig kötelessége a vásárlót tájékoztatni az elállás jogáról. Amennyiben ezt az információt (a vállalkozásra vonatkozó információkkal, a termék lényeges jellemzőivel, és egyéb feltételekkel együtt) írásban legkésőbb a termék átadásáig nem közli, ez a nyolc napos visszakozási lehetőségünk három hónapra meghosszabbodik. Ne felejtsük azonban, hogy ha utólag visszaküldjük az átvett terméket, a visszaküldés költségei minket terhelnek. Továbbá csakúgy, mint egy üzletben történő vásárlás esetén, vevőként pl. követelhetjük a megvásárolt termék javítását, amennyiben a szavatossági időn belül hiba lép fel.

„A vásárlók számára azt tanácsoljuk, hogy, hogy mindig gondoljanak a rendelkezésükre álló elállási jogra.” – mondja Torsten Braner, az ENWC budapesti partnere – „Azonban tisztában kell lennünk azzal is, hogy az Ebay-vásárlás esetén egyszerű adásvételről van szó. Tehát ha az ember a vételárat nem fizeti ki és például nincs elállási joga, mert egy másik fogyasztótól vásárolt, ki kell fizetnie a vételárat. Máskülönben kártérítési kötelezettséggel kell szembe néznünk.”

A kereskedőknek ezzel szemben mindig tájékoztatniuk kell a fogyasztókat elállási jogukról. Fontos kiemelni, hogy nem csak az tekinthető hivatásos kereskedőnek, aki Kft-ként vagy egyéni vállalkozóként bonyolít eladásokat az Ebay-en keresztül. Tekinthető egyedi esetben hivatásos kereskedőnek az is, aki Ebay-en keresztül gyakran bonyolít eladásokat, sok új árut ad el, vagy például Általános Üzleti Feltételeket alkalmaz.

* szakmai tevékenységi körében eljáró kereskedőtől való vásárlás esetén a távollevők között kötött szerződésekről szóló 17/1999 (II.5.) Korm. rendelet értelmében

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek