Connect with us

Hirdetés

technokrata

Közösségi hálózatot épít a Microsoft

Kütyük

Közösségi hálózatot épít a Microsoft

Az Iwiw és a Facebook babérjaira tör Redmond – kicsit más megközelítéssel.

Tegnap tartotta a Windows Live bemutatásáról (is) szóló sajtótájékoztatóját az amerikai vállalat. A Microsoft azt kívánta bemutatni, hogyan válhat a szolgáltatás online életünk központjává. Voltaképp egyszerűen: az új Windows Live segítségével az emberek egy helyen tarthatják a kapcsolatot ismerőseikkel, oszthatják meg az élményeiket és szervezhetik digitális életüket. Ennél azért persze sokkal többről van szó; tulajdonképpen a Microsoft ötvözi a Facebook és a Google számos jó szolgáltatását (meg néhány idegesítő funkciót) saját, kibővített tudással bíró korábbi lehetőségeivel ötvözve, és ezt nyújtja a felhasználónak – ingyenesen.

Lássuk, miről van szó! Brian Kealy, a vállalat Közép- és Kelet-Európáért felelős menedzsere a megújult redmondi csevegőprogram tudását demonstrálta. Az előadáson elhangzottak szerint ma Magyarországon mintegy két és fél millió ember használ viszonylag rendszeres időközönként MSN-t, így erős bázisra támaszkodhat a Microsoft, amikor előrukkol újításaival. A Windows Live Messenger segítségével például csoportokat hozhatunk létre, amelynek tagjaival (maximum 20 főig) akár egyetlen kattintással is csoportos beszélgetésbe kezdhetünk. A 16-25 év közöttieket célozza meg a még inkább egyedivé tehető (és az efölötti életkorúak többsége számára roppant idegesítő) felület. Például a felhasználói avatarok immár mozgóképek is lehetnek, amik természetesen a beszélgetés alatt természetesen végig animálnak. Ugyanígy testreszabhatóak a smiley-k, a csevegőablak grafikus kezelőfelülete, elvetemült csevegőbajnokok tehát kiélhetik minden titkolt vágyukat.

De hogy az értelmesebb fejlesztésekről is beszámoljunk: könnyűvé vált a fénykép-megosztás a Windows Live Messengeren keresztül, és a Windows Live Photo Galery révén például az integrált arcfelismerő motornak köszönhetően könnyen és gyorsan nevesíthetők az adott fényképen látható emberek (akár a csevegőkliensbeli entitásukhoz is rendelhetjük őket). Ugyanitt az alapvető műveletek (levágás, vörösszem-effektus szűrése, vízszintezés stb.) egyszerűen és gyorsan elérhetők – habár a Photoshop szintet még csak meg sem közelíti a szolgáltatás, a felhasználók döntő többségének azonban pont elegendő lehetőséget nyújt fényképei korrigálásához.

Érdemes szót említeni az e-mailezésről: a Windows Live Mail révén összegyűjtötten látjuk elektronikus leveleinket, attól függetlenül, hogy az az Outlookba érkezett-e be, Hotmailen kaptuk, vagy máshonnan jutottunk hozzá (természetesen offline is használható). Szintén fontos elem a SkyDrive, ami immár 25 GB-os tárterületet ad a felhasználónak – ezzel elősegítve a médiafile-ok megosztását. De nem csak képeinket, videóinkat tehetjük közzé, hanem akár dokumentumainkat is, vagy bármilyen, általunk fontosnak tartott információt. Ezek hozzáférési jogosultságát természetesen részletekbe menően beállíthatjuk, tehát egy családi nyaralás képeit csak családunk tagjai nézhetnek meg, egy vad buliról készült felvételsorozat viszont láthatatlan maradhat a szülők rosszalló tekintete elől.

Mindez így külön-külön már régóta létező lehetőség, az Interneten számos szolgáltatás nyújt hasonló funkciókat; a Microsoft azonban mindezt egybe integrálta. Ezáltal közösségi élménnyé tette a legalapvetőbb online tevékenységeket is, egyfajta közösségi hálózatot alapozva meg (Windows Live Spaces). A bemutatón egy kissé erőltetett házibuli-szervezéssel próbálta érzékeltetni a Microsoft, miként is működik ez: a Windows Live Calendarral időpontot hoztak létre egy farsangi bálhoz, ahova előzetesen képeket osztottak meg egy korábbi partiról. Majd az ismerősök meghívót kaptak, ami nem egyirányú kommunikáció volt: ezen a felületen keresztül beszélték meg a felek, ki milyen innivalót hoz. A buliról készült fotók szintén a Windows Live segítségével kerültek később megosztásra.

A Microsoft tehát nagyot alkotott – talán túlságosan is. Annyi szolgáltatás, lehetőség kínálja magát egyszerre, hogy azt a felhasználónak szoknia, sőt, mi több, tanulnia kell. A tegnapi bemutató szerint viszont érdemes időt fordítani rá: ha belerázódunk, nagyban segítheti digitális, online életünk szervezését a Windows Live. Hogy képet alkothasson a kedves olvasó, mi mindent kínál a Microsoft, a következő oldalakon részletesebben is bemutatjuk.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés