Connect with us

technokrata

Itt a vadonatúj, 7.1-es Nokia PC Suite

Kütyük

Itt a vadonatúj, 7.1-es Nokia PC Suite

A Nokia elkészítette népszerű PC Suite szoftverének legújabb verzióját.

Mint ismeretes, a Nokia PC Suite révén a felhasználók könnyedén szinkronizálhatják mobiltelefonjukat a személyi számítógépükkel, ezenkívül pedig különböző állományokat küldhetnek, illetve fogadhatnak a segítségével.

A Nokia PC Suite első 7-es kiadása, a 7.0.6.3 július elején látott napvilágot, nemrégiben pedig megjelent az eddigi legfrissebb változat, mely 7.0.9.2-es verziószámot viselt magán. Ez a verzió most azonban átadta a helyét a vadonatúj, immár 7.1-es, illetve egész pontosan 7.1.18.0-ás kiadásnak, melynek béta tesztelése nemrégiben ért véget. A legfontosabb újdonság a Communication Centre megjelenése, de ezenkívül számos kisebb-nagyobb fejlesztést és módosítást is felfedezhetünk a szoftverben.

A Microsoft Windows 2000, XP és Vista operációs rendszerekkel kompatibilis PC Suite, illetve a hozzá tartozó dokumentációk bárki által ingyenesen letölthetők a Nokia honlapjáról. A szoftver használatához infravörös port, Bluetooth adapter, illetve adatkábel szükségeltetik. Amennyiben egyébként N-sorozatú multimédiás Nokia okostelefonnal rendelkezünk, akkor inkább az Nseries PC Suite 2.0 a nekünk való alkalmazás.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek